Igaz csak halovány másod,
Rajta színtelen, kőszürke az arcod.
Csak a múlt testesülése e jelenben,
Csak egy jelkép e sok diák szívében.

Csecsemőként te is sírtál,
Ha elestél bizony rítál.
Kislányként tán énekelgettél,
Esetleg vidáman nevetgéltél...

Amint állok itt szemben veled,
Feltekintek rád nemes fejedelem.
Szemeim ...

Egy hang, mely nagyon távoli.
Nem hallom már, újonnan csengeni.
Dörgött az inkább, emlékszem...
Kellemes volt, mint a vasárnap reggel.

Az égen akarok járni,
Fehér fellegre lépni.
Kék tengerig nyújtózni,
Kezeimmel az eget simogatni.

S lépek lassan, óvatosan.
Hullámzik a talpam nyoma.
Körökbe gyűri meg az eget,
Szilánkokra töri a Mennyet.

Bokámig süllyedek a fellegekben,
Hideg, vizes a léptem.
Itt a menny a talpam alatt...
Tisztátalant is magába fogad.

Drága Descartes, nemcsak
”Gondolkozom, tehát vagyok,”
De főleg, ”Alkotok, tehát vagyok.”
Én vagyok én, mert életet adtam
Leszármazottomnak, művemnek,
Élesen zengve, felkavaró élet szikrái
Minden sejtben, minden ágban,
Minden gyökérben összefonva a lényemben.
Draga Descartes Én egy asszony vagyok
Én egy anya vagyok
Én vagyok a ...

Várom a napot
Kivirágozva mint egy mimóza
Amikor a fele a világ elnökeiből
Asszonyok lesznek
Védelmező kezekkel
Ölelvén minden sírást.
És a nap ragyogni fog
Minden halandó felett
egyenlő aranysugarakkal,
minden zöld mezőben,
minden internet program,
minden kinyomtatott könyv,
minden emberi tekintet.

Ő rám nézett bölcs
csengő szemekkel
és elmagyarázta, hogy a Grimm testvérek
mindent eltévesztettek,
mindent eltévesztettek, lássátok,
mert a nagymama volt
aki megette a nagy rossz farkast
és nem másképp.
Ők mindent eltévesztettek,
ők túl szigorúak voltak,
azok a Grimm testvérek.
Ők mindent eltévesztettek,
mert a nagymamák ...