Vízió a hátralévő időről… vagy a végről?

Az én vonatom, már elment, láthatod, ülök reménytelenségbe
Éppen, hogy fönt vagyok az utolsó kocsi, fékező fülkéjébe,
Ahol tekingetek, de nem látok, csak a hátra végtelenébe…

Szív
Szorong,
Gondolat
Jövőt kutat.
Mennyi van hátra?

Életem kereke forog,
Hátralévő semmiségbe ...

Szeretlek téged én kis kincsem
azt vallottad nekem egyszer
te is szeretsz engemet.
De vajon szerelem amit érzel
valóban szeretsz engem?

Vagy csak meg sajnáltál mert lelkembe bele láttál?
Mint mikor az ember megszán egy elhagyott kutyát az utcán?
Vagy tán szakításod után vágytál valakire
akivel a felejtés egyszerűbb lehetne?
Azt mondtad tudnál ...

A tejfeles köd lassan ráborul a gőzben fürdőző völgyre,

s hegyek aggastyán-veteránjait átkarolja a hajnali pára.

Összezsúfolt házakat látni a táguló horizontról,

s sűrűsödő gondokat.

Az ember most még egyre borotvaeszét élezgeti,

hogy jól fogjon következő esztendőkre,

s egyre idegesebben, gorombábban,

stresszesebben ...

A tükörben látod
legtökéletesebb hasonmásod.
Ha mások szépnek mondanak,
e bókok lehetnek hazugok.
A tükör nem beszél, nem ítél,
segít, hogy magadról ítélj.
Segít, hogy korrigáld hibáidat,
hogy elégedett légy magad.
Mutatja arcod vagy alakodat,
akár hátulról is láthatod.
Megmutatja ráncaidat,
kamaszkorban a pattanásokat,
borotvával ...

A tél hidege nem rossz, attól nem fázom,
Jeges félelem a semmitől az átkom.
Átok ül rajtam, hadakozom, de lefog
És állandóan kínoz, mint a szuvas fog.

Letarolt, totális győzelmet aratott,
Benevezett… üres köröket futtatott.
Nem akarom, hogy ez legyen, és ezt tegye,
De élet igazolta, ez elrendelve.

Budapest, 2000. április 10. – Kustra ...

Sokszor azért, nehogy higgy a mosolyoknak,
Talán álcái a takart problémának,
Bár létezik a mosoly, ami őszinte,
Annak örülhet az ember szíve, lelke.

A hamiskás mosolyt oly' nehéz felismerni...
Szívdöglesztő mosolynak, nehéz ellenállni...
Gondolkozz! Jobb mielőbb a földre leszállni...

Vecsés, 2014. április 25. – Kustra Ferenc