Ne bújj,ha fáj,
Ne fèlj csak èlj,
Most kell, hogy álj,
Ő, nem kell ,hogy lèpj.

Öleld meg ès bújj hozzá,
Ez a napod teszi jobbá,
Lèpned kell, lègy merèsz,
S meglátog, bármit elèrsz.

Mèg ha szíved fáj is,
Hívd ès ott lessz már is,
Ha tènleg szeret, nem hagy el,
Ha elhaj, meg nem èrdemel.

Darázs csípjen, kígyó marjon,
mérges kutya megharapjon,
átkom rajtad megfoganjon!
Te csaltál meg, nem én téged,
kapcsolatunk így ért véget.
Torkod kapar, bőröd éget,
bűnöd bánod, sorsom szánod.
Nem leszünk már mi barátok!

Visszavonok minden átkot,
nem kívánom a halálod.
Ne ítélj el, ahogy szokás,
fájdalmaim nem élted ...

Búcsúlevél ez édes angyalom,
mit írjak, nem tudom.
Szeretnék mindent elfeledni,
emlékeinket eltemetni,
siratni bús szerelmedet,
próbálkozom, de nem lehet.
Fájó sebekről mit sem tudni,
közös múltunkat elsiratni,
zokogva újra rád borulni,
selyem hajadat simogatni.
Tőlem túl mesze vitt utad,
álmomban szemem hasztalan kutat.
Búcsúlevél ez ...

A közöny hömpölyög,
lelkedbe csempészik ördögök.
Elgyötört öregek,
földön fetrengő betegek
meg nem rendítenek.
A közöny kölcsönös,
kényelmes, ösztönös.
Mindenkinek jut belőle,
kiégnek a lelkek tőle.
Szeretetünk, gyűlöletünk
közönnyé egyesült bennünk.

Nem fontolgattad, nem latolgattad

gondolataidban a szerelmet,

minek is mérlegelted volna, bajnak?



De, annak tüze perzselt szíveket,

erősen látszó szálak hasadtak

széjjel, s csak gyűjtötted a híveket.



Mégis egyre a Szüzet akartad,

helyette tolultak az egyebek,

ördögnek a lelked eladhattad...

...

Egy gimnáziumi osztálytársnőmmel

futottam össze a Duna Plázában,

egykori gyönyörűszép szeretőmnek

(kit én hagytam faképnél, s hálátlan



fráternek tart azóta) sűrű könnyek

jelentek meg kék szemében. Erősen

átölelt és elcsukló hangon összes

bánatát rám öntötte. - Látod, szörnyen



nézek ...