Ki vágtat éjen s viharon át?
Egy férfi, lován viszi kisfiát.
Úgy védi, takarja: ne vágja a szél,
átfogja a karját: ne érje veszély.

\'Fiam, miért bújsz így hozzám? Mi bánt?\'
- Nem látod, apám, a Tündérkirályt?
Fején korona, palástja leng...'
\'Fiam, ott csak egy ködfolt dereng.\'

\'Szép gyermekem, gyere, indulj velem:
Sok tarka virág nyílik a rétemen.
Tudok csudaszép játékokat ám
s ad rád aranyos ruhákat anyám.\'

- Nem hallod, apám, a halk szavakat?
A Tündérkirály hív, suttog, csalogat...'
\'Fiacskám, csendbe maradj, - ne félj:
a száraz lomb közt zizzen a szél.\'

\'Szép gyermekem, jöjj velem, azt akarom:
meglásd: lányaim várnak nagyon, -
táncolnak is ők, ha a hold idesüt
s majd álomba ringat gyönge kezük.\'

- Hát nem látod... ott - nem látod, apám:
a tündérlányok már várnak reám. -'
\'Fiam, fiam, én jól látom: amott
a nedves fűzfák törzse ragyog.\'

\'Úgy tetszel nékem, te drága gyerek!
Mondd: jössz-e velem, vagy elvigyelek?\'
- Édesapám, ne hagyj... ne - megállj:
megragad - elvisz a Tündérkirály...'

Megborzad a férfi, hajszolja lovát.
Fel, felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább,
megérkezik, teste-lelke sajog:
ölében a kisfiú már halott.