Hófödte fehér tájakon
fekete varjak rajzokon.
Lombvesztett faágakon,
fehérségben mint gyászözön,
temetésre károg hangja, közöny,
egyre csak ismétli daltalan
a nyár már messze van,
Nem fél tőled, te sem tőle,
nem hívják meg esküvőre,
csak az elmúlást károgja,
a kezdetre nincs dallama.
Varjú szállt az ablakomra,
vár halálos ...

Néked, mindig más babád volt..
Titkaid, Én ismerem.
S nevem feledve más Neveket ápolsz..
Így maradtam mindig hitetlen.

S bár ajkam ízében egyetlen láng szól,
mely egy gondolati síkot teremt..
Egyetlen arcot érintek bárhol,
s szemem sarkából, könny pereg.

Két falevél találkozott
a befagyott patakot fedő jég
alatti kíméletlen sodrásban.
Összetapadtak a kavicságyban
s a vastagodó jég súlya
egymásba préselte
egy régi tavaszon hozott
változhatatlan erezetüket.
A jégkristályok lassan és erősen
fűzték egybe a két levél szövetét,
s a fagyban fogant szenvedély
új világot ...

A halál nem tabu-téma,
beszélni kell róla.
Sokféleképpen érint bennünket,
borzolja érzelmeinket.
Saját leendő halálunktól
rettegve fázunk,
noha néha rá vágyunk.
Számos okunk lehet erre,
bátorságunk a tettre
kevés.
Szeretteink halála fájdalom,
lelkünket megrázó alkalom,
hosszan elhúzódó
emlék-adó.
Számunkra idegenek ...

....Angyal és Ördög....

...pokolból a mennybe nem vezet semmilyen út...
...az ördög nem foghat kezet...mit egy angyal nyújt...
...mégis sokan próbálják...hisz mit veszíthetnek...
...talán eldobnak egy régit és nyernek egy új életet...
...sokan élünk így lent a földön de csak kevesen álmodunk...
...de néha álmunkban is mélyen pokolban ...

a csend néma,
zajtalan, hangtalan,
nem hagy nyomot,
békés , derűs, nyomott,
kellemesen feledtet,
gondokat temethet.
Türelmesen vár,
akár a halál,
áhítatos, imádkozik,
nem tevékeny, engedékeny,
kaput nyit a zajnak,
nem lázad, hallgat,
érzelmeket ringat,
gondolatot ébreszt,
pihentet, értékes
a csend véges,
de végtelen, ...