A patak szelíden öleli a hegyet,
Mint egy csillogó ezüstkoszorú.
Medrében fűszálak kókadozva lépnek,
Lomhán, ahogy olykor az ember szomorú.

Tavaszi pirkadat vidáman jár, kel,
Föl-alá kúszva a hegygerinc falán,
Gyűjti gyorsan a gyémánt könnyeket
Napnak némasága örömére talán.

Patak partján pirkadó szomjas hajnal
Behajolva a hűvös ...

A sok rím, sok gondolat
az őszben is rám talál,
mert akármit is mondanak
az ősz az nem elmúlás.

Az ősz másképpen szép,
a szüreteknek évszaka.
Átalakul a vidék,
a természet arculata.

Hiszen azért szép, mert az ősz is változatos.
Bort tölt a poharunkba, gyümölcsöt tesz asztalunkra.
A hallott bölcs és szép sorokkal ...

Szabóék vízparton nyaralnak,

s már az első este hatalmas

szúnyogok lepik el a szobát,

csípéseiktől a nagycsalád



borzalmasan kivan. - Jaj, Oszkár,

kapcsold már le a villanyórát,

akkor nem repülnek be - mondja

Szabóné. Ám ekkor egy sorban



beszáguld pár szentjánosbogár

is. - Mit sem ér a ...

Gyermekként utáltak olykor,

mert akkor voltam én a

legkomolyabb, amikor

játszottam - jóllehet néha



tényleg bénának tűntem -, de

itt ismertem meg kérem,

mi több, tanulgattam meg,

hogy milyen is az az élet...

Hangok szaladtak zöldről át a kékbe,
s vissza. Fűhidak íves árnya rejtett
kis gyíkot, melynek fénytelt bőre vallott
nemrég a napnak aranyláng-szerelmet.

Ó, ifjúság! A szélmalom-karokban
az a forgás! Az a bolondos óda!
Az a vers-hit! Bölccsé lett Don Quijotém:
annak már többé nem leszek tudósa.

Vagy ez a szebb? Az ős-mélyben ...

Ahogy a világ kifoszt, s rossz anyag
mindenütt: bánat-ok, – de önmagad
túlontúl mégse szánd, amíg a Szó
veled marad, Mélységet Kutató!

A Szó engedi, hogy lelkekbe láss,
s ez érdekes-fájdalmas utazás.
Ha Vers a vers, akármint megvetik:
megtalálja igaz isteneit.

Ha Vers a vers: rád néznek ég-szemek,
s kifényesednek ...