Rokokó fű táncol a kékbe
fénymagot szór a messzeségre

pillát hunynak kígyószem-lepkék
egy szisszenés múltban lebeg még

virágszáron csöpp csigaházak
ajtót be- és időt kizártak

rézüstök dombok forrni készek
zsoldos ruhában seregélyek

gyöngytükrökben ha villan néha
piros kakas fokos-taréja ...

A tücsökhang felhőkbe költözött,
onnan szól most. Ezüstlő fű között
különös ékszer: szíve, láza van
- gyík teste szór szikrákat hangtalan.

A táj leül mellém és hirtelen
sóhaj borzolta kis szigeteken
mi kóborló szín egyszercsak kiköt
és szól az égi és földi tücsök,

és nyarakon és új s új őszön át
csalogat ...

Gyermekkorban jobb lett a kedvem,
ha az égen feltűnt felettem.
Közel volt, - s ugyanakkor távol,
mint a lélek is önmagától.

Felhő fehér arcára nézett,
lengett, lebbent, miként kísértet:
kedves nyíltság titokkal játszott,
s tavasz nárcisza kivirágzott.

Volt, hogy furcsán fekete kertben
kis kerek békét tőle nyertem,
s gurítottam ...

Vége mindennek. Ennyi volt. Szíven ütött.
Nem vagy már sehol, ki voltál mindenütt. Nő
voltál, igazi díva, akinek sütött
a szeméből a szerelem. Hittem, bűnök

nem kísérik utunkat, ám az életed
valahogy más irányt vett. Bárha kérdezted
volna: \"Szeretsz még? Mit nem tettem érted meg?\"
Nem kérdeztél, csak eltűntél. Az ...

Rád gondolok, ha fák feszülnek rakva

rüggyel, tavaszt várva, kopasz erdőben,

rád gondolok, ha szoknyád lebben, s barna

szemed rám vetíted, oly vakmerően.



Rád gondolok, ahogy lehozom végre

a sokszor beígért hajnalcsillagot,

kettőnket látom, amint utolér egy

látomás: vérbe fagyott a tiszta Hold...

Magasra csap fel az ünnepi láng,
reccsen a szikra, fényutat szánt!
Lángcsóva lobban, az éjbe harap,
tinta-kék égen bont szárnyakat.

Izzik a szikra az ég tetején,
egymással táncol árny meg a fény,
ezernyi remény, kívánság száll,
Esküvőd napján fény muzsikál.