Fagy cipeli meggörbült hátán
az elhallgatott, merev utcát,
s figyeli tehetetlen isten:
lelket lehúzó szomorúság.

Szomorúság-isten, a könnyét
nem vigasztalják itt a fények:
mindent az ős HIÁBA őriz, -
közelt éppúgy, mint messzeséget.

Figyel a vers is, börtönrácsán
képzelet ül, - a Csillag álma,
de való: didergő ...

Karácsony. Ez az év.. Sírnak a cinkék.
Havas könnycseppek dermedt földre hullnak.
Elképzelt Jászol. Bámulnak a barmok.
Fénylő búját mutatja fent a csillag.

Irányt nem ad. Nyugat, Kelet lezártan,
feketén merül el az éjsötétben.
Ki született meg? Leng imák palástja..
A Hit hiszi. Persze, nem tudja mégsem.

Ó, az emberek olyan könnyen ...

Izeg-mozog a blöki.
A kolbászt Ő szereti!
Hurka is a szerelmese,
a gyomrának ingere!
Mohó szemmel méregeti:
a hurka és kolbász most kell neki!
-Menjünk tovább! Gyere, Morzsa!
Esetünk is olyan, mint az élet:
egyik enne, ám a másik menne.

Szeretem a sört, fogyasztom,
ha lehet, ha illik, egyet,
kettőt, de vajon az x-edik
kell-e, kívánom-e, ...?Nem.
Az emberi életet kívánom!
Ha elérem ennek alsó határát,
leteszem a sörnek a poharát.
Ekkor úgy érzem: ember maradtam!

Esik a hó, s ez sok szépet, csúnyát takar,
de vajon a lelkünk ,,hóesése mit takar\\\"?
.

Esik a hó, s az aszfaltra olvadva tűnik tova.
Különös a decembernek hulló hava.
Olyan ez, mint az élet, a dús, mozgalmas élet maga.
Felszáll az égbe, majd sárrá lesz lehulló fehér hava.