Azt, hogy élőlény, - írtam már a versről.
Ember, - és isten egyaránt lehet.
Tetszik, nem tetszik: az érdekek szülték,
anyag forgásban, az isteneket.

Sokféle vers van. Egyik köznapoknak
emberkéje. A palack körbejár,
de nem szellem száll belőle magasba, -
hitvány lőrét fogad be a pohár.

Sokféle vers van. Egyik aszott néne.
Hímzőtűje ...

Bánatból, ha tükörarc felragyog,
szaladnak kis fénylábú csillagok
eléd, s paradox rabőrződ az ég,
míg csodálod a Szépség Börtönét.

A Bánat olykor embertestet ölt,
s érzi mit az időtől örökölt.
Kezében holnap botjával kopog, -
s előtte szívszorító holnapok.

A Bánat olykor kíváncsi magány,
benézeget a házak ...

A végtelenbe ér a rezgő fény nyaláb
s az aranyhíd alámerülő gondolat,
a szikrázó bűvölet és varázs,
fürdőzik a ragyogásban, boldogan.

Míg végig sétál szemem a víz tükrén,a tündöklés útján,
elgondolkodok életem múltján.
Az idő , mint széltől sodort felleg, tovakúszik
s egy nap összeolvad jelen s múlt is.

Most ezüsthíd ...

Lágyan őrizd a szépet
és harcolj érte,
s ha győztél, homlokod törlöd, megérte.
De ha netán vesztettél, se ess kétségbe,
hogy a későbbi győzelme megérje.

De ne légy öntelt, mi neked szép, másoknak nem mindég az.
Ám az idő a nagy, nagy kritikus teheti azzá,
a mai csúnyát széppé, a mai szépet csúnyává,
a mai csúnyával teheti a jövőt ...

A felhők szürke habcukor tengerén
próbál áttörni a nyári napfény,
de egy felhőrongy az útját állja.
Így nem jut el az a nyári tájra.

A cím Tiéd, - és a műalkotás is:
kis ág, kereszten, amit Tőled kaptam.
Ha nem haragszol: e jelképes Erdőt
tovább viszem, szívkereszt-gondolatban.
Sok erdőt láttam: ébredező erdőt, -
ködből kibújik, és álmosan ásít,
s erdőt, amelynek lombkoronás lelkén,
csendjén, arany tűz itt-ott kivirágzik.
Láttam erdőt alkonyban elmerülni.
Hallgatott, ...