Aranysárga fény terül e szép tájon széjjel.
Így köszön el a lenyugvó Nap szelíd kéjjel
és a domb mögé bújik kerek koronája,
majd az éj leple borul a rózsavölgyi tájra.

Minden lassan sötétbe burkolózik.
Az egész táj az éjjel eggyé válik.
A villamos is csak ritkán jár erre
és hoz némi élénkséget e környékre.

A régi írást gyakran öntelt vakok
böngészgetik, de kérdés az: mit hagyott
itt annyi év? Hány téválom-keresztet?
Latrok kereszt nélkül a mennybe mentek
és mennek, ki tudná megszámolni hány!
S hány délibábos, csak ígért Kánaán
oszlott már szét párás, megcsalt szemekben?
A Tolvaj szól, gyakran igaznál szebben,
a tényekre még csak szeme se ...

Sokan vágynak szépség-hit ékszerekre,
melyeken Remény címere ragyog.
Ám jeleket küld lenézőn az égbolt:
az istenek sem halhatatlanok.

Feltámadás? A Húsvét csendje mélyén
érzem: mindig csalódik, aki vár -
Jóra. Istene börtön-sziklasírban
halott rabszolga, - bármily Nagy Király!

Feltámadás? Könnycseppek hullnak ...

A Bárányt álmodod, elképzelt Múltad,
Húsvét? S nem látod saját véredet,
amely a Bárányéval együtt csordul,
s azt sejteti: Legendád vétkezett?

Mit érnek, mondd, hamis Feltámadások?
Ha álmodsz, - miért nem az Igazit?
A bölcs csak néz a megtévedt tömegre,
melyet vágy, szokás, kapzsiság vakít.

Talán nem látod: Júdás a király ...

Húsvét, díszes tojás, te ünnep-emlék!
Rajtad piros, kék, szeles zöld szalad,
s nyúlszemek csodálják a víztükörnél:
felhőt siettet fehér pillanat.

Legalábbis sok húsvétom ilyen volt
alattad, álom, gyermekkori ég,
Idő, melyben táguló szív tanulta,
s tanította a Szép szeretetét.

Feltámadás? Szeretet? Öröm? Szépség?
Választ te ...

Húsvét felé megy a táj. A magasban
siető kék, a felhő elmarad,
majd újra indul, hirtelen harangszó
kileng, lehull, mint annyi szívhez hajló,
halandó pillanat.

A tisztaság fáj, mivel télből jöttek
szeme homályhoz, sötéthez szokott,
s most barna, zöld rügyek mind fényben élnek,
s a vizek ajkán színezüst ígéret,
mely eddig ...