A hídról lefelé nézek, a vizet el nem érem
követ dobok belé, s az hosszú pillanat múlva csobban csak
Az iskolára gondolok, tanáraim pillantására mellyel szigorúan mérnek végig s gyaláznak a porba.
A jegyeim rosszak -mondják- mindjárt megbukok! Én a hídról a víz felé egy kicsit kijjebb hajolok.
Családom már nem ért, többet várnak el, s én érzem kevés ...

Mióta megismertelek azóta szeretlek
Rabul ejtett ragyogása csillogó szemednek
Messze vagy tőlem de nem vagyok árva
Mert itt vagy velem a szivembe zárva.

Virágzó fák színpompája
tobzódik a tavasz fényében.
A kikelet tarka fénycsokra
tükröződik a Völgyünkben.

Betölti az egész Völgyet.
A környéket is rabul ejti.
Létével feltölt minden lelket.
Aki ezt látja, nem felejti.

Fáklombjai hajlanak egy patak fölé.
Annak vizét féltőn óvják, takargatják.
Tavaszi pompa csillog a csermely ...

Ninive népe bár Istent gyalázta
életével, - de nem emelt magasba
Keresztet, így, ezzel, megállt egy mélység
szintjén, s nem váltott át még aljasabbra.

Alkonyodik. Az új Ninivét nézem,
Piacát. Mára Ninivénél rosszabb
idő jött. Talán nem halljátok hangját
NE LOPJ!- törvényt harsogó tolvajoknak?

Mélyebb a Bűn most. E Ninive-népség
a ...

Miért ígérget a Felejthetetlen
itt is, ott is, felejtő csend-kehelyben?
S a múltból volt fény mikor visszalobban
legtöbbször miért virág bánatokban?

Miért tekint az őszezüstös barka
selyme tűnődőn távoli tavaszba?
Oly gyors a kék, s felébredt tavasznépek
úgyis elűzik a volt Messzeséget!

Miért a méh, ha forgó égi kaptár
méze ...

Nekem ne mondja senki,
hogy előttem járt már ember a holdon.
Ezer éve itt élek, és nem láttam sehol sem lábnyomot.

Járok a szürke porban, és csak sebeket látok, hatalmas kövek szaggatta sebeket.
Hol van, még mire meghalok… nagyon fiatal vagyok,
és végtelenül magányos.
Mikor eljön, az idő a por eltemet, egy színtelen domb leszek.

Egy ...