Szeretet árad ezen az éjen szerteszét
csordultig töltve az arra vágyóknak szívét.
De jó lenne, ha ez egy egész életben
tartana és nemcsak ezen az éjen!

Az egész világ mennyire más lenne!
A jóság, szeretet hatna az emberre
és nem a gonosz, a rossz itt a Földön,
hanem a szeretet, amely szívből jön.

Az egész élet gyönyörű szép lenne.
A ...

Volt egyszer egy hokedli.
Azon szoktam én ülni.
Volt egyszer egy csigabiga,
mi felmászott a hokedlira,

de nem tudott onnan lemászni.
Ebben kellett segíteni.
Az esetnek a tanulsága:
Ha mindenki olyat csinálna,

amit meg tud tenni,
nem lenne semmi gondja neki.
Mielőtt valamit megteszünk,
gondoljuk át, hogy mit cselekszünk.

Úgy néz ki ez a csigatúra,
hogy csiga mászott a hokedlira.
De nem vágyott ennyire fentre.
Most már lemenne, ha sikerülne.

Az esetnek a tanulsága:
sose vágyj olyan magasságra,
ahonnan csak leesni lehet
így szerezve sok fájdalmas sebet.

A szakadék felett az égezüstből
fenyők őriztek átszűrt fényeket.
A sziklákat szürkeség tapogatta
ujjaival, - még nem sötétedett,

de már közel volt ringó piros hintó,
az alkony, - lángolt mind a négy kerék,
s mi lassúnak tűnt előbb, gyorsan égett,
s fájt a szívnek búcsúzás, messzeség.

Ösvények szöktek. Ó, ez mindig így van,
ha ...

A költő fél, - a prózaíró bátor?
Annyi igaz: a prózaíró bátrabb.
Költő kényesebb, de sejtése tudja
milyen az arca földi valóságnak.

Írónak kell, ám költőt fanyalogtat
tág kocsmák szesz kilökte ténybeszéde.
A költő? Piros karácsonyra vágyik:
az Istene dajkálta dalmesékre.

Író többet lát, - közel. Költő messzebb,
mert ...

Az idő siet, közben egyszerűsít,
akár az évszak: tél az őszi fákat,
de múlt ottmarad törzsben és gyökérben.
Harangszót hullat közönyös vasárnap.

Harangszó hív lehangolt tévutakra,
és szívről regél, de csak lábak mennek
fénylőn rideg kőkoporsó-hajókba.
Szokás ürít ki kopott aranykelyhet.

Mélyben vagyok, - mégis felettük ...