Az ünnep mindig gyorsan elvirágzott.
Aranytenger alkony lobbantott lángot,
majd kötelesség csillagútját rótta,
s halvány fehérré lett elégő rózsa.

A Te világod is bánattal telt meg,
amikor újra megláttad a kerted,
esti rigóhang árnyékokra csattant, -
s pusztult a szépség minden pillanatban?

Tettek? A vers, ha szól is, tehetetlen?
A világ ...

Az égen fehér bárány, -
szél vitte áldozat:
a zöld feletti kékben
lehet, hogy önmagad?

Tavon tükörtánc indul,
s parttól partig világ
vidámít látszat felszínt, -
s ki az, ki mélybe lát?

Csendre hangcseppet hullat
madárszemű jelen, -
de párolgó varázslat
nevet könnyeiden.

A költő kicsit isten?
Megáld új ...

Gyapjút ad, tejet, később húst és bőrt is..
Giccses tájképen békésen legel.
Kétségtelen, hogy ősi "haszonállat".
Fal, s ha rád néz, bámul, türelmesen.

Nem szeretem történelmi türelmét,
s ha panaszt béget, úgy tesz, mint a nép,
melyet vihetnek vágóhíd világba,
míg befal hazug nemzeti mesét.

Ijesztő látni birkában az ...

Álltak a fák: árnyékok egymás ellen.
Láncát vadul csörgette egy kutya.
Magányos ház félt, majd meghalt, fehéren,
s ugrott ugatás gyors ámulata.

A völgy messze volt, gőgös csúcs felettünk,
s tőlünk elhajló ösvény átadott
távozó kéket, hirtelen vöröset,
s holdat, melyen gyöngyarcú tó ragyog.

Ki hová jutott? Mára már ...

Aranyeső - önkellető
virága a tavasznak -
giccses sárgáját zengeti:
- Nyíljon ki minden ablak!

Ám felkéklő ibolya rét
színében ott volt álmom:
szépség, könnycseppes csillogás, -
varázslatos világom.

Elindulnak félénk utak.
Fent a végtelen bátrabb,
s hozna fehér felhős tavaszt
a tájnak és magának.

Verset írnék, de ...

Múlt század, hatvanas, hetvenes évek..
Tetszik, nem tetszik: összetett a nép!
Volt szeretet, gyűlölet, gáncs, segítség,
tudatlanság, tudás, várt messzeség..

Volt naplopás is. Építés is, szorgos.
S bár csábított nyugati kirakat,
volt, aki megértette a világot:
Csillag mit adhat, s mit miért nem ad.

A Vasfüggönyt tán Kelet hozta létre? ...