Alszol. Halkan, súlytalanul.
Hunyorogva befogad ágyad.
Ritmusra sistereg az éj,
s levéteti az álruhákat.

Elszunnyadtál, hozzám közel,
és mégis fényévekre tőlem.
Messziről zúg az állomás,
rád találtam az útvesztőben.

Pajkos nappalok lármája
ajkadon nyugszik ártatlanul.
Ilyenkor én elengedlek,
olykor emléked is ...

Az egész tájra sűrű, áttetsző köd borul,
melyben csak egy-egy fa, ház bukkan fel váratlanul.
Szinte tüllfátyolként fedi a köd a vidéket
sejtelmessé téve az egész szép környéket.

Az embernek ilyenkor nincsen kedve kimenni.
Ekkor jó igazán a meleg szobában lenni
és onnan kinézni e hideg téli világra,
erre az egész sűrű, áttetsző ködös ...

Az éjjel esett. Friss hó roppan a talpam alatt.
Söprűvel és lapáttal tisztítom az utat,
takarítom el az éjjel hullott havat.
A szomszéd is ezt teszi és ez ad alkalmat

az együtt dolgozásra és beszélgetésre,
az így is hasznos közös reggeli ténykedésre.
Ennek a ténynek két nagyon nagy értéke:
az együttlét és a tiszta járda képe.

Jó így ...

Utáld a romákat,
gyűlöld a zsidókat,
s közben imádd Istent, -
szereti a jókat!

"Ne lopj!" - szól az Írás..
Kövesd a még jobbat:
nézz el, elnézően,
mikor, ott fent, lopnak!

Hirdesd, csoda Éden
volt egykor e tájon:
angyalok őrizte
Nagy-Magyarországon!

Nem volt akkor koldus,
nem voltak szegények, -
s mint perdültek ...

Mit lát a szegény, kisemmizett ember,
ki láncok nélkül is közmunka-rab?
Lapátra tették, de foghat lapátot..
Ám csak éhbért kap, gúny-garasokat.

A Bal? Az, persze, elmondhatná néki, -
ha Bal volna, de inkább balga csak..
Önérdek-balga? Balga balgaságból?
Én kérdezem, - gondold át önmagad!

Nem akarok semmit sem szájba rágni, -
bambán ...

Ha távol tavasz télbe jön:
szikrás szőnyeg hógyönyörön,
varázsszőnyeg, mely szállni kész,
lángot gyújtó szépség, merész.

Olykor egy vers is épp ilyen,
hirtelen tájként, szívemen.
A csend csengőket szerteszór,
s felébredt hó dalol, dalol..

Lehet, nem lesz több tavaszom,
de most a hódalt hallgatom,
valót, mi nincs, nincset, mi ...