Kölnivizem hozzon életet e házba,
Reád hullt harmatja válljon áldásodra.
Tiszta érzésekkel teljen meg a lelked,
Feltámadt Megváltónk ezt üzeni néked.
Vérének harmatja eltörölte bűnünk,
Feltámadt szent teste a mi üdvösségünk.
Meghintlek most a tisztulás vizével,
Illata áradjon, mint feltámadás fénye.

Kinyílott az aranyeső, ibolya és jácint,
Szép tavaszi virágillat a lányokhoz csábít.
Kisvirágok lehelletét elhoztam tenéked,
Illatos cseppjeit permetezve mérem.
Hulljon hát a harmat a legszebb virágra,
Ennek a háznak gyönyörü lányára.

Levetkőzik a csend
bennem,
sóhajom feléd
indul.
Te épp a
tegnap álmát
gyűröd
az örök némaság
takaróján.
Paráznaságommal
bújok zsebedbe,
majd felkúszok
szádhoz és cseresznyeízt
csókolok rá.

Behunyom a szemem,
Tátva marad szám-
Hát nem a boldogság
Köszöntött reám!
Hiányzom-e,kérdi,
Bizony hiányzol!
Elmenjek-e hozzád,
Vendégül látol?
Vendégül látlak én,
Megágyazhatol-
Szívem közepében
El is lakhatol.

Újra könnyek mossák tisztára arcomat
És egy csoda erejéig egy kis patakká összefolynak.
Utad akármerre is fog kanyarogni,
Bármerre járj, a kis patak lépteid nyomát fogja mosni.

Sóhajok százai, mik ajkam elhagyják
Lágy szellővé kerekednek, útra kelnek mert megfogadták,
Hogy ha sírva találnak, megsímogatnak,
Ölelnek, hozzád bújnak, ...

Ságon, a folyóparton, a töltés dombon
A szomorúfűz szomorúbb, mint valaha
Hullajtja levelét messze a magasba.
A szél rátámad a levelekre olykor,
Eltépi a fától, a fűztől, az ágtól.
Száz levél a magasból meg száz a sárból
Tekint a fűzre s a szép nyárra gondol.

Ságon most összenéz a templom két tornya,
Mert már sehol sem ...