Csak ültek egymás mellett,
A lánnyal egy fiú állt szemben,
Ők még nem találkoztak,
De össze nem is barátkoztak.
Hiszen a lánynak választania kellett,
De ő a lépcsőn csak ment egyre feljebb.
Az ugrásra készült,
Belül, szíve rémült.
Visszarántani akarták,
De a lányt, már csak lent találták.
A fiúk térdre estek,
És újra ...

Míg a szerencse veled, gyűlnek körüled a barátok,
Jönnek a bús felhők, sorsod a puszta magány.

A szerelemnek nincs mindig vége,
Hiszen te szereted őt és ez a lényeg.
Még ha nem tudod hogy ő viszont szeret,
Soha ne törjön meg emiatt a lelked.
Hisz egy embert szeretni örökké,
Így lehet eltűnik a fény, és marad a sötétség.

Felfázott emlékképek égtek rideg szívem szirmaiba,
Szélsőségek szaggatják húsom, itt a hiba e sötét úton,
Hol szürke gondolatok rágódnak a múlton, széttépve elmém.
De nekem kell még egy remény, mi azt súgja enyhén,
Hogy: \'Képes vagy bármire.\', és \'Járj itt, mert hitet vetve magadba,
Életre kel, mit csak egy színes filmdarabban látsz ...

Fájdalom a járja át a testem,
Egy árva gondolatba epedezve,
Kiutat kerestem a félhomályból,
Szürke fátylát rám borítva gátol.
Zord zendülések zavarta tudat,
Ezernyi ihlet inspirál, távoli utakat mutat.
Manipulált tetteim, vérző hangulat.

Untató soraim porba hintem,
Nyugtató harmónia uralkodik benn, a szívben.
Néha napján ...

Örökkön-örökké hajszolom a realitást,
Senki más nem érti, mit érzem.
Szívfájdalom, szánálom nem vitás,
Zord zendülések zavarta valaha lényem.
Ez nem történelem, ez az életem,
Szélsőséges fikcióim széttépnek végtelen.

Sosem értettem, miben vétkeztem,
Ég velem, egy nap visszatérek,
Romba dőlt énem fel építem...
Egyszer, ...