Hazudhatom, hogy jelentéktelen számomra már,
Rímek mögé bújva, egy sötét alagútban az érzés ketrecbe zár,
Emlékképek gyötörte valóságom vétek, de leplezném,
Szabadulást eme fogságból nem lelek, egy hang súgja \'kellesz még\'.
Nekem, csalogató tekinteted életembe íródva, lágyan keresem.
Megfeszít egy érzés, intim a válasz, nincs mi ki ...

Holmi képzelgések eme elsarjadt,
szánalommal fűtött hangulatú világban,
A végtelen mezőkről, kopár sziklákra terelt,
már látom \'Semmi sem hibátlan\'
Nincs mi tökéletes, a moralitás vesztében
már mindent kényszeresnek titulál a fajunk,
\'Oda az erkölcs, oda a szokás,
éljük az életünk, míg meg nem halunk!\'
Az idő láncra verve szorít, ...

Előttem pár emlék foszlány, hol életem legmélyebb pontján jártam,
Felidézem a pillanat kínok-kínját, mikor lelkem fogságába zártan,
Kerestem egy járatot, várva hogy meglelem a választ ott,
Azon a helyen, hol önfeledten játszhatok, nyugalmas pillanatok peremén,
Merész gondolataim, vérző valóságba taszítva, elhantolták a reményt,
Mélybe esve ...

Miről álmodozol itt kicsiny királylány?
Talán éppen arról, hogy merre jár a paripán a királyfi már,
ki minden tekintetét feléd fordítja szüntelen?
\'Hol van, ki sosem hűtlen, sosem űz velem holmi játékot?\'
Száz és száz gondolati síkod árad szerte-szét ott, hol
Más csak ürességet lát, valójában ki az ki mindent kitalált?
Ki végtelen át ...

Belezuhantam valamibe, ami egy mámorító érzés,
Nem számoltam Vele, de ez egy isteni végzés,
Babukám lett az én Párom,
Viszonzását is örömmel konstatálom.
De jaj! Közénk állt az Óceán,
S az Idő is mellé állt: Ó be kár!
Szerelmünk most haldoklik,
De nem hal meg soha,
Feltámad majd, ha már nem állhat közénk
Tér és Idő fontora.

Könnycsepp gördül az arcomon,
Nincs, ki felszárítsa azt,
Hiányzik az édes hangod,
Hogy megnyugtass, hogy meghallgass.

Hiányod oly nagyon fájó,
Nem tudom, hogy hol vagyok,
Várok rád és rád gondolok,
Tudom most már, hol vagyok.

Remény és én együtt járunk;
Keressük az utunkat,
Nem akarlak elveszteni,
Mutass nekem ...