Ezer darabra tép a fájdalom,
a közöny hűvös vermében heverek
enyém a szégyenem, a bánatom
magasan fölém merednek.

Közrefogják az árnyékom,
kézen fogva járnak utánam,
ez az én nagy hagyatékom,
megnyugvásom: álmokban.

Nevetve kacagnak felettem,
és én összehúzom magam,
mint öreg fa, gyökereznek bennem,
s lassan ...

Sárga iriggyel nézem a vitrint,
takarja belülről a pára,
két szűz szerelmes szerelme
él hűvös márványba zárva.

Jeges-hideg ajkak csókja,
éppolyan forró még,
mint amilyen volt,
négy ezer évvel elébb.

Szeretni örökké; álom,
mégis igazzá vál,
itt az időtlen példa,
az elmúlás is vár.

Márványkarok ...

Figyelj fiam sz*r az élet
Lehet hogy van benne jó is,
De mégis...van értelme?
Mond meg, te talán tudod...

Nem tudom fater, ez a sors
Talán jobb lesz, vagy marad f*s.
Attól félek, talán végem lesz nekem is,
Összetörök akkor hidd el te is.

Eltaposott férgek
fekszenek sorba’.
Az államérdek
ölte őket halomra.

Kihez szól a szó,
melyet kiáltanak a térbe,
hova vész a csúcsadó,
kinek a zsebébe?

Taposd el a múltadat,
kösd fel a szemfedőd!
Globalizált új szavak,
ebben rejlik jövőd.

Lájkolj, kiálts: hogy „kúl”,
ne használd mi magyar!
„Az üveghegyen túl”
már nekünk oly fanyar.

A nagy unióba’
ne gondozd a gyökered,
magyar koporsóba
kalapálj még szögeket.

Olimpiák napján
a himnuszt sose ...

Keskeny az út, távol a fény.
A köd otthonomtól messze kísér.
Nincs már hazám, elfújta a szél.
Keresem a földet, mely többet ígér.

Elver az eső, elver a jég,
éget a Nap, s ringat a Hold.
Mert mikor arra volt szükség,
hazatérnem sehova sem volt.

Enni adott a város, az utca.
Biztos fekhely volt a pad.
De én azt sose ...