Újfent eljött a nap, amit minden évben kerülsz.
Igyekszel reggel minél később kelni,
csak hogy minél hamarabb múljon az idő.
Gondolataid próbálod terelni, sikertelenül.
Megveted mi eszedbe juttatja,
csak az a baj, hogy e nap csak erről szól,
s nehezen találsz egy elrejtett zugot,
hol még a gondolat is elszáll.
Egyetlen reményed, az a lélekbúcsúsztató,
hova minden éjjel eljársz,
csakhogy a gondolat elől nem menekülhetsz.
Hisz az út odafele tele van olyan emberekkel,
kik eszedbe juttatják, s te nem tudsz menekülni.
Amit el akarsz felejteni azt sosem fogod tudni.
Mindvégig benned lesz, s előbb utóbb felőröl,
kicsavar, s megsebzett lelked, már sosem találja meg
gyógyszerét; mert ha vége is eme napnak,
az év többi napján ugyanúgy látni fogod;
hisz ez nem múlik el;
ez nem olyan amit csak egy nap lehet érezni;
ez olyan érzés, mit nem lehet eléggé élezni.
Ennek pengéje mindig is sikerült emberek
örömét, s bánatát ugyanúgy kiadni.
De ha utóbbit érzed, próbáld meg feladni.
Mit eddig nem tudtál éreztetni,
Akkor már nincs oly köszörűs,
ki meg tudná éleztetni.
Tanulj meg felejteni, s tovább lépni,
ami már elkezdett lejteni, azt nem szabad tovább nézni.
Hagyd hogy guruljon életed szakadékán;
egyszer majd megáll, s valaki felveszi,
s felviszi azon a létrán,
mi oly sokszor próbált már elveszni.