Te istentelen angyal, mondj mesét nekem,
Had repüljön elmém messzi földeken.
Regéld el, hogy máshol boldogabb vagyok,
Dalold el, hogy izzanak a messzi csillagok.
Énekeld, hogy vár rám egy vidám, szép jövő,
Hogy egy messzi parton ott áll egy ősi kikötő,
Hogy vár rám ott egy hajó, mi távolba röpít,
s fejemből minden rémálmot lassan kipenderít.

Egy világtalan sétál a téli világban,
s nézi, mit nem láthat,
mert még hisz a csodákban.

De már lehullt az utolsó levél a fáról,
s ő már nem repes a kimondatlan szótól.
Már nem ordít némán dadogva,
már nem fordul a sötét sarokba.

Ö már nem hisz a szerelem tüzében,
mi sebet nem hagy, csak mélyen a lelkében.
Már nem fél ...

Volt egy furcsa álmom
még most is látom:
egy kihalt pusztaságon
halálomat várom.

Nyúzott túrapálcám
két darabban hever,
reményemet vesztve
még magam törtem el.

Mert lelkem már elunta
a hosszú próbák sorát,
hát úgy döntöttem itt hagyom
testem bűzlő porát

és most, hogy hullámra légy döngicsél
s lerakja ...

Büszke Magyar Népünk,
pisztolyt fog fejéhez,
majd előbb lő,
és csak aztán kérdez.
Kérdés nélkül veti
önmagát a mélybe,
mert úgy érzi elvérzik,
pedig nincs is megsértve.
Bánatában küldi
hát hajóját fenékre,
s ősi népét űzi
vele Nagy regékbe:
A Magyar volt,
az ősi minta nép,
ki inkább előbb elveszik,
s ...

Sötétben várni világok halálát,
Csendben megölni sötétlő virágát.
félve remegni egy gyertya tüzénél,
ha tehetnéd, te mégis mi mindent remélnél?

lennél-e ostroma lidércek várának?
lennél-e gyilkosa felszínes álcáknak?
Letépnéd-e leplét a szenvedő halottnak?
mutatnád-e sebzett lelked, ordító fagyoknak?

Azt hiszem nem ...

Miért van az hogy mindig az ég el a tűzben,
ki megtenne bármit, hogy más meg ne égjen?
mért nem az ég végre, ki bárkit önző módra,
cserben hagyna számítva egy émelyítő csókra.

Mért nem szúrja át forró kés a szívét,
mért nem érzi nedves ajkán a vérnek fémes ízét?
mért nem issza fenékig a keserű poharat?
mért ne döfjön agyába ...