Nincs már itt semmi,
még a csönd sem mi eddig lágyan átölelt,
már nem szól senki,
nem biztat szó, mi eddig átlag fölé növelt.

Talán ennyi vagyok,
vagyok amennyi vagyok azt nem tagadom,
minden amit kapok,
minden mi lényegem azt most neked adom.

Jöjjön bár fagyos tél,
ködös, rideg, zimankós, fázós hajnalokon,
midőn az idő ...

Hideg kórtermek, rémült ideges arcok,
ágyon fekszem talán a műtőbe tartok.
Pislákoló lámpák, elsuhanó ajtók sora,
nem fáj most semmi, így nem voltam soha...

Nővérke suttog, de nem nagyon érteni:
- A sebe egy órája kezdett vérzeni...
- Doktor úr túléli? Mondjon valamit!
Kusza hangok, de mintha ismernék valakit.

Káoszból ...

Egy ember ki két malomban hajtotta kerekét,
ki két felé húzatta megkopott öreg szekerét.
Kinek a megszokott, monoton furcsa rend,
már nem elég szép, már nem elég szent...

Ezért hát Ámor nyilasát egy táncra fel kérte,
lelkét zálogba adta érte, ám neki megérte...
Immáron haza két család, két asszony várta,
hosszú éveken át ...

Azt hittem változhatsz még amint öregszünk,
amint szép házra, békés családra törekszünk.
De rá kellett jönnöm soha nem leszel olyan,
akinek látni szeretnélek, semmit nem veszel komolyan.

Mintha neked a világ csak azért létezne,
ízlésed kiszolgálja, mintha nem is érezne,
csak létezne körötted minden érzéketlen,
a csöppnyi jóságot ...

Szeress amíg teheted, alkoss amíg tudsz,
indulj amíg mehetsz még messzire jutsz.
Midőn a világ majd le rombolja önmagát,
te légy az ki meghallja a megértés szavát.

Budapest. 2011.10.27.

Mondja meg nekem kedves Adrienn,
mi is zajlik most a lelkében odabenn?
Ahhoz, hogy választ adhassak az érzésre,
válaszolnia kellene nekem néhány kérdésre.

Mi az mire vágyik? Mi az mi adható?
Mi lelkét táplálja, ami még elfogadható.
Mi az mi önt kissé boldoggá tenné talán,
ne maradjon nekem megválaszolatlan talány.

Budapest ...