Közösség és magányosság...




Régen vágytam rá, hogy egy jó kis közösség
végre befogadjon, mivelhogy ott nem kell
szerepet játszanom, hiszen megengedik,
igazán önmagam lehessek. Meglepett

...

Élvezem a borúból zuhogó nyári esőt,
erős zápor, mintha dézsából öntenék,
belekavar a déli szél süvöltve,
csapzott hajamat fújja szerte széjjel,
a füvek felemet fejjel szürcsölnek,
micsoda könnyeket áraszt az égi szürkeség,
becsukott ernyőm ráncain pörögnek,
mint az elszakadt gyöngyfüzér,
a virágok búsan lehajtják ...

Egymáshoz hajló ágak
hajukat fésülgetik a vízparton,
ahol a hullámok
kőről kőbe ütköznek
zölden, kéken, fodros-színtelen,
azután eltűnnek...
távolban a hegylánc
halkan szuszog,
fára ugrik benne
a barna mókus...
a nappalt lassan
feketére festi az ég,
éj borul a tájra,
csillag-tükörrel
Cecil szépítkezik,
Dávid ...

Ki dönti el?


A mozgókép elterjedése óta
megtapasztaltam, hogy a jó film soha
nem túl hosszú, a rendezők nagyon is
tudják, az embernek fontos a mozi.
...

Az igazi öröm

Mi is lehet az igazi öröm,
a fejemet állandóan ezen töröm.
Végre kiderült felettem az ég
nincs előttem már semmi titok, sem rejtély.
...

Amikor az ember
már emlékekből él,
sűrűn hull a könnye,
mint őszi falevél.

Siratja a múltnak
minden bánatát,
zokogja a tegnap
sok kinyílt virágát.

Jövőbe félve néz,
megtorpan a lépte,
egyedül de nehéz
gondolni a szépre.

Örömöt színlelni,
hogy ne írja arca,
visszafogott könnytől,
mily nehéz a ...