Egy ősz, öreg apó ma már, az én apukám,
ki sokat dolgozott, de ideje mindig volt reám.
Végig kísérte az életem,
óvó, védő keze, mindig ott volt felettem.

Nekem csak szépet és jót adott,
a minden napok nehézsége tőle játékká változott.
Egész életében tisztességre és becsületre tanított,
jó példaként kitartást, büszkeséget ...

Élj a mának,
Emlékezz a tegnapra,
De gondolj a holnapra!

Most egy időre,
tollam leteszem.
Menedékem ajtajára,
tolom reteszem.
Az ablakomat is becsuktam,
meg a szívemet.
Ha újra nyitott leszek,
majd hozok nektek kincseket.
Addig a télből egy kis emléket ellopok.

S’ a párnám alá szép, nagy jégcsapot rakok.

Szeged,2012. február 18.

Rohanó időben,
csendes szigetre értem
öledben.

Simító tenyeredbe tettem,
űzött lelkem.
És
két ölelő karodba fontad,
fáradt testem.

Édesanyám!


Szeged,2012. február 8.

Elmegyünk és érkezünk.
Azután közös lett az életünk.
Most meg csak úgy,
Ruhátlanul vétkezünk.

Holnap, csak úgy elmegyünk.

Egyszer, mindnyájan elmegyünk.
S’ a másikból, egy darabot elviszünk!


Szeged,2012. február 16.

Nem kell már nekem többé a színek
Kavalkádja.
Csak feketét hordok kis kalyibámba.
Ha jöttedet nem hallom,
Tavasz szerelmes színeit nem hordom.
Maradok szürkén árnyék,
S hordok gyászként feketét.
Ha mindez Világ nem elég,

Elbújtat egy csendes menedék.


Szeged,2012. február 15.