Múltunk őrzői a temetők.
Lelkünk irányítja a jelenünk.
A jelen örökké változik,
de milyen jövőbe távozik?

Benéz az ősz az ablakunkon.
Fénye szánt a sárga avaron
és lassan áll meg ablakunkon.
Úgy látom, kint hűvös van nagyon.

Az embrek léptüket meggyorsítva,
szaporázva igyekeznek útjaikra.
A szél hevesen támad rá minden ágra,
hogy sárgult leveleitől megszabadítsa.

Nem Vitéz János (s nem János Vitéz!)
egyik sem, mind-mind dicsekedni kész
a dicstelennel, s mondja, oly nagyon:
forgott ördöggel telt Vörös Malom,
de ő játszotta a főördögök
egyikét, cselből, míg közben köpött
arra, mit hirdetett, - hát várva vár
a Hatalomtól ezt-azt! Jár a száj,
perdül a nyelvről nyili-nyali dal..
Nem kérdés mit ér egy ...

Unokámat öltöztetem az oviban,
mellettem egy helyes harmincas házaspár teszi
ugyanezt kislányával. - Édes Nórika,
min merengsz? - kérdezi szőke anyukája. - Semmi

különös, csak azt nézem, miért van apu
fején olyan kevés haj? - Azért kicsim, mert sokat
gondolkodik. - Jó, de akkor neked anyu,
miért olyan sűrű? - Ezt most miért kérded, ...

Ha valakit, amikor élt, soha sem becsültük,
halála után bizony elég későn értékeljük.
Hiába való ez a kései becsülés,
mert ez nem egyéb, mint kritikátlan öndícsérés!

Ugatását a távolodó múltból
olykor hallom. Szerettem, s nem szerettem.
Öreg volt, később vén, akárcsak én most,
s érte-magamért könnycsepp a szememben.

Meghalhatott volna, mivel hogy léte
nem őrzött mást már, csupán üres házat,
de enni kapott, éldegélt a kertben,
s néha rekedten ugatott: - VIGYÁZAT!

Meghalhatott volna: az is ...