Hol vagy te álom, melyet kergetek,
Hol vagy te lélek, kiért élhetek?

Mért nem jössz el, váratod szívemet,
miért gyötröd így, fájó lelkemet?

Életem üres, s nem élhetem,
Nélküled nem, nem kell már így nekem.

Nélküled nem, nem kell mi hátra van,
Életem sem, mert így hasztalan.

Jöjj hát el már, s boldogítsd ...

Bár volnék fürge hal,
mely táncol és nyilall.
Ülnél a horognál,
engemet kifognál.
Bár volnék fürge hal,
mely táncol és nyilall.

Bár volnék drága ló,
kisasszonynak való.
Vagy hintód, mely ölében
útra vinne szépen.
Bár volnék drága ló,
kisasszonynak való.

Bár volnék én arany,
szolgád untalan.
Kiadnál ...

Levágtam egy szelet kenyeret,
S rákentem egész szívemet.
Igy kináltam fel neked,
Egy hűséges életet.

Odaadtam az utolsó falatot,
És azzal tested jóllakott.
Eldobtad azután lelkemet,
A kutyáknak hagytad maradék testemet.

És nekem fáj a vég,
Hogy vérem igy folyik el,
Hogy a mohó ebek,még
A lelkem is csontostul falják fel.

Hegyeken keresem lelkedet kedvesem,
De nekem nem terem
E helyen szerelem.
Te velem egyszer sem kergetted
E fellegeket remegve,
Lelkemet tettem lelkedhez cseppekbe.
El kellett engednem szeretett kezedet,
De ne legyen neked keserved,sebed,
Tegye lelked verembe egyszer
Eme be nem teljesedett,
Elfeledett szeretet.

Szeretem a tested, mely izgató,
Szeretem a lelked, mely hasonló.
Szeretem a lényed, mely örökké élteti bennem a létet,
Hogy érdemes élnem érted.
Szeretem a szemed, mely örökké mereven néz s kérlel: Segtíts!
Nem tudok!
S mit is mondhatnék még Neked?
Érted eldobnám életem, s mindent mi kell nekem,
Mert lelkem benned él!

Azt mondod szenvedsz?
Én azt mondom ez semmi!
Fájdalmas nyomorban embernek lenni
az mi igaz szenvedés a testnek
mikor elgyötört lélekkel lapátra tesznek.
Úgy érzed ez a vég?
Szólok hozzád elég!
Szavaim süket fülekre találnak, támasztod hátad
a közöny falának közben
utat engedve hiszed’ megváltó halálnak.
Akkor sajnáld ...