Sír egy hegedű,
mint a fájó lélek.
Húrjain megrezzen
halál és az élet.
Szívbe markolóan,
sorsát gyászolóan,
Keserves, szárnyaló,
csupa magyar szólam.

Sír egy hegedű,
könnyek nélkül jajgat,
Benne fájó sorsa,
minden hű magyarnak.
Átsuhan a hangja,
Tiszán, Dunán, Budán,
Mint egy langyos eső,
tikkasztó nap ...

Felbuggyan a forrás mélyéből a földnek,
A gyógyító vizek buzgón előtörnek.
Buzgón törnek elő, a forró gyógyvizek,
mint szívünk mélyéből a hazaszeret.

Zsíros a magyar föld, zöldellő mezőkön,
megtermé élelmünk, drága magyar földön.
Ezer év is eltelt, mily gazdagok voltunk,
kenyerünk megadá, sok-sok magyar ...

Márciusnak nemzedéke,
legyen áldott az emléke!
Leborulva áldjuk őket,
az ifjan sírba kerülőket!

Könnyes imát mondjunk értük,
értünk ontották a vérük!
Hogy utókoruk legyen szabad,
értünk viseltek ők hadat.

Harcoltak ők a hazáért,
Istenért és szabadságért.
Szóljon értük most az imánk,
mely a mennybe értük ...

Megromlott a sorsunk,
mint penészes kenyér.
Mit hozhat a jövő,
van számunkra remény?

Bizony, egykor tudtuk,
hogy Istenünk magyar.
És hogy dicső múltunk
magyar Istent takar!

Erős volt ez a nép,
bízott önmagában.
Dolgozott, boldogult
a magyar hazában.

Mennyi gazdagságot,
adott neki e föld.
Kövér termést ...

Ím a nyarat koronázza augusztus hava.
Királyságot hirdet nekünk, mint a korona.
Magasztos király a nyárban, benne ős erő.
Áldása, mely harmatoz ránk, gyümölcsérlelő.

Államiságunk ünnepe, legnagyobb ünnep,
Ezer éves királyságunk, megtart bennünket.
Magyaroknak koronája, népünket jelenti,
Megszentelt tárgy, jogi személy, időknek ...

Emlékezz az elsõ csókra;
sodró mámor s már azóta
csókból érzés vált valóra.

Halvány szípoly az az óra
s a dédelgetõ meddõ szóra
égetett délibáb éltetett
s szórt érdemet minden bókra.

Veszett forróságba szórva,
felöltött éj alá csiszolva,
mosolyt majzolt, mint ki várja -
bolond módra fulladt ...