A szemüveg mögött látni a tájat.
Eltorzítja a mezőt, erdőt, falvat.
Üvegek repedései látszódnak a sziken.
Mint hajós lapátol gyors vizen.

A bőr is ráncosabb, fokozatosan rohad.
Az emberi fajnak egyre halad a kora.
Zöld lemenő lassan vörössé vál,
Mint a paraszt búzát össze-vissza hány.

Nap lement, sugara elhalt,
Szurok színe ...

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt ...

Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehelete a lobbant keszkenő.

Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott úton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zúzódik, zizzen, izzad és buzog.

De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé ...

Lopók között szegényember,
Szegényember sose fél,
Minek félne, szíve, lelke
Erősebb a többinél.

Lopók között szegényember,
A Jóisten megsegél!
Nincs tehene a szegénynek,
De ha van is elvetél.

Lopók között szegényember,
Szegényember kapanyél.
A világot megkapálni,
Szegényember annak él.

Az időkben, semmi nagyság.
Az ember, mind csak pénzes zsák.
Szólni hozzá, hasztalan
szíve nincs, csak szíja van.

Lomha fátylát bontja az éj,
keserű ízű tüzeket küld felém
az utcáról bevillanó fény.
Tétova ujjaim közt álmokat
morzsolgatok.
A képzelet
kisodródott,
testemből szivárog a meg nem
szűnő fájdalom,
Csitít az éj.
A szűz igazság vág pofon,
magához húz a semmi,
megtorpan egy pillanatra
a tegnap a fohászkodó ...