Settenkedve jött el lassan az este
a tájat sötét palásttal terítve be.
Az égen felragyognak a csillagok.
Kíváncsian varva a holnapot

szemeinket Álomtündér fogja le.
Szinte simogató a lágy keze.
Reggelre kelve frissen ébredünk,
mert szépálmot adott Álomtündérünk!

Álomtündér! Te szép csodalény!
Vezess az álmok ...

Csendes pillanatok emléke éget.
Apró gyertyaláng vetít egy képet.
Pislákol, kialszik, megragad, nem ereszt.
Hiányzol, s Te mégsem tudhatod meg ezt.

Mosom kezeimet-
Bár tiszta,
Mint a patyolat,
Senkinek nem ártottam soha
Az ég, a nap alatt!
Hogy megfagyott egy csövi
A parkban egy padon?
Egy részeg...ez derült ki
A boncasztalon....
Egy másik meg éhen halt,
Mert lopni nem tudott...
Próbálta egyszer-kétszer,
De mindig lebukott...
Tovább sorolhatnám,
Ki családot irtott ...

Esik az eső! Nedves a táj.
Szürke a világ és csupa sár!
Jó lenne, ha már vége lenne,
és egyelőre tovább nem esne.

Hogyha esik, miért esik, ha nem, akkor miért nem?
Vajon ki tud választ adni erre, a sok miértre?
Az én válaszom e kérdésekre csak egy lehet:
kergesse el már a szél a szürkülő fellegeket!

A szép, a jó, a báj
Vidáman itt lakik:
A fészke adva már-
A szádra pattanik,
A barna szem, a szép,
A lelked itt a jó-
A bájos arcodat

Veszem: a nagy trió!
A kellem annyi még:
Se vége-hossza már,
A szónak: itt a hang,
Elül, csak csenbe' vár:
A lelkedet várja már
Az ég, a föld amint
A rózsa bimbaja
Kinyílik, ...

Vége már, de vérzik a szív,
Azóta is csak téged hív.
Mondtam neki, már nem lehet,
De többet így már nem szeret.

Vége már, de örökre fáj,
Már csak szivárog a gondolat ár.
Gyertyafénynél lüktet az ér,
Kezem lassan a válladhoz ér.

Te megfordulsz és szemembe nézel,
A pillantásból tudom, semmit sem érzel.
Szívem dobban, a ...