Már rámsötétedett,
amikor elindultam haza.
Csönd ült mindenen…
- csodálatos képeket
festett elém a hallgatás -
Esőillat mellém szegődött
és a nappal szavai
egymásba olvadva
keltek életre bennem.
Arcomra pírt lehelt egy
buja gondolat,
szememben újra csillog
egy kiscsillag.
Cipőm sarka merészet koppant
az esős ...

Emlékszem jól a szobára
ahol utolsó napjaid
pihenték magukat
a remény már mélyen
nagyon mélyen aludt benned…
fülledt csend ölelte a falakat
a sarokban elhagyott emlékeid kuporogtak
vártak (gyermekkorom)
az ablak némán ült a falban
kizárva az élet zaját
gyertya lángja világított
éle tartotta leheletnyi reményem
odakint ...

Szakítsd le velem
a csillagot az égről!
Üvöltsük a holdnak
szerelmünk.!
Szaladjunk a réten
a szél után
s nevessünk ha elesünk!
Vagy lapuljunk a fűben,
mint két tök
és legyünk a semmiben?
Legyen!
Elég az álló vizből!
Folyót akarok!
Vad hullámokat!
Végre kacagni akarok!
Kergetőzni a ligetben,
minden fánál ...

Vacog szívemben egy
érzés, hiányod
belém mar. Meztelen
vállam arcomhoz
szorítom, szemem is
lehunyom,nehogy
kisírjalak könnyben.
Téged akarlak!
Azt, hogy minden sóhaj
mi szád elhagyja,
belém hasítson. S
várni,hogy vadul
Magadévá tégy! És
hinni abban,hogy
szeretsz s remélni
a pillanatot,
hogy sokáig ...

Kínomban darabokra
szedtelek az éjjel,
hogy újra
felépítselek.
Előttem hevert
szíved-lelked és
az összes érzésed.
És most sírok,
mert nem tudlak
összerakni...
Én csak belülről
szerettelek
volna látni...
Csak állok
vérző szíveddel
kezemben és
nézem távolodó
lépteid,
közben fuldoklik
a csönd ...

Pont milliárd éve, hogy nyílik egy virág:
Ésszel föl nem fogható ekkora idő-táv...
De az ész, az más ügy, az itt nem szerepel:
Amióta te vagy: csak e virág érdekel.
Időtlen időktől a hűség, a szeretet,
Az emberi jóság, mi éltet ezreket,
És milliárdokat is, minthogy ez a virág:
Szeret s szerelem: ez boruljon reád!