Poétikus aspektussal nézek le a földre, geo szférában élek,
miközben több sebből vérzek, ezen ördögi körben.
Megleltem magam a tükörben, már nem vagyon le törve,
komplementált énem, s két-kezem között tartom önön valóm, létem!

Deklarálom mi a célom, nem ural el engem zord tél-rom,
Szellemes strófáim szórom rátok, ki megérdemli arra vigyázok,
S én soha napján, senki ellen embert nem szítottam,
Lehet én rontottam el, de úgy gondoltam \'Így jól van!\'...

Kinyilvánítani a tényt-véleményt, én erre vagyok képes,
de megláttam a fényt-a reményt, ez csak önkéntes.
Akkor is realizálom, midőn ezzel meg bántom a hőn pártolt egyént!
A türelmem nekem is véges, nem határtalan, bár mára már ez tárgytalan.