Szürke lepelbe burkolódzik a táj,
Lassan rátelepszik az alkonyat.
A madarak befejezik röptüket,
Sietve megkeresik fészküket.
Borzongok, ahogy a szürkeség
Vastag takaróját ráborítja a tájra.
Nesztelenül közeleg a csend, parancsára
elcsitulnak a nappal hangjai.
Nyomában lábujjhegyen jön az este, hogy
Mélykék palástját lassan ránk ...

Nálad voltam én az éjjel,
Szerettük egymást szívem.
Nem lesett meg irigy szemmel,
Nem lesett meg senki sem.

Elsikkantva boldogságod,
Meghallotta egy madár.
És a hírrel, jaj az álnok,
És a hírrel körbeszáll !

Megtudják most faluszerte,
Hogy a szíved kit szeret.
Vélem játszol éjjelente,
Vélem játszol szépeket !

Bezárt burok, mely nem reped,
a világ ennyi, hol élhetek.
Csupán egy apró szék jutott,
S egy ablak, hol még láthatok.
Akármi voltam : elveszett.
Semmim sincs már : csak létezek.
Kővé változva, sziklaként,
remények nélkül, vágyva fényt.
Semmi sem tart a föld fölött.
A test rokkant, lélek törött .

Mi a jobb?
Szabadnak lenni,
vagy valaki mellett örökre láncon lenni?
Ha igazán szeret elengedjen
vagy tartson a végsőkig maga mellett?
Ma a jobb?
Szeretni vagy szabadnak lenni?
Valaki kezét örökre fogni,
vagy másokét mindig elengedni?
Összetörni saját szíved ,
az ő boldogságáért?...
Vagy az övét a tiedért?
Mégis a ...

Egyre csak hull, kereng, suhog,
lassan már térdig ér a hó.
Fagyott mezőkön szél forog,
egymáshoz bújni volna jó !

Szürkén gomolygó fellegek
tolongnak át a zord égen.
Habár az út nagyon rideg :
Melenget majd a kedvesem !

Dúljon csak téli förgeteg !
Dühödt szél bárhogyan süvít,
átfagyva bár, hozzád megyek ...

Szó, mi lassan évülne már,
odva bélelt száraz bársony,
toll kapkod betűre lelve,
nehéz csendben inog szájon.

Szó, mi kísért naptól estig,
hangodból tört elő újra,
vándormadár lódul neki,
házak közül messzi útra.

Szó, mi fenntart mélység felett,
kelne magja egek felé,
kapaszkodó, végső mentsvár,
tiszta mondat, ...