Csatazaj a halott csendben
mélyen elásva a dögveremben.
Felette földbe vág az eke,
s egy kiforduló koponya néz kacagva szemedbe!

Hiszen él még csak megrohadt,
szívéből a hús már elporladt, DE Dobog még!
Hisz naiv szíve nem érti!
Hisz rothadt agyából az áram már nem sérti!

Hallja hát az élők kacaját,
látja még kedvese ...

Talán attól félsz elveszted újra
s hogy férged lelkedbe fúrja magát
és érezheted megint az élet fémes szagát.
De ha elveszted is talán nem örökre,
s fájdalmad eláshatod az egyik gödörbe,
mit gyűlölt férged vájt kőkemény bőrödbe.

Ott hagyhatod megrohadni
ha végképp nem tudod megragadni,
hogy húsod rejtekében
lelkedbe dögevő ...

Mit nekem virág,
mit bűzlő kanáris,
mit nekem éled,
de mit már a halál is?

Életem elrothad
mint beteg világunk,
és segítségért
már hiába kiáltunk.

Hiába tanítanám
népem korcs ifjait,
hiába cinkelném
életük lapjait,

úgyis véget érne
hű tudásuk egyszer,
mert nem mutat az érme
fejre még ...

Heverek a hóban
száll egy gondolat...
vagy jelentékeny ösztön,
puszta indulat?

Csattan hát az ostor
és igába hajtja,
mit állat velőm megterem
emberré faragja.

Száll a szó és puffan,
mint könyv, ha földre hull
elmém szolgasorba
az ész alá szorul,

s növekszik csak egyre
a csöpp tudás alatt,
s majd, hogy nő ...

A hatalmas hérosz,
kiről korunk meséje szól,
Még csak nem is ember:
egy egyszerű mezei nyúl,

ki vígan baktatott
mezőről mezőre,
míg jött egy vadász,
és kedvesen lelőtte.

Csodálkozott a nyuszi
még sosem volt meghalva
de mégis csak él,
hisz még nincsen felfalva.

A vadász oldalán,
örömmel lógott
és a ...

Szép dalokat suttogtál a fülembe,
Mindezt egy ütemre.
Remélem azokat a napokat is megélem,
Amikor mindezeket megértem.
Minden éjjel azon merengek,
Hogy mikor jutok végre az eszedbe.
Te voltál az egyetlen,
Érted bármit megtettem.
De mégis elküldtél.