A gyarló ember
Száguld az emberiség a végzete felé.
Egymást taposva él e kegyetlen világban.
Küzd, harcol, kapar egy új világot magának.
Rakja a koszos pénzét sorban egymás mellé.

Tébolyultan éli fel a természet kincseit.
Tönkre teszi önmagát és a népeket.
Ármányt sző és öldököl sok életet.
Címért, rangért megtapossa ...

Úgy fáj már minden, minden idebenn:
a szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,
minden, mi általreszket szívemen,
legyen az ember, muzsika, vagy táj.
Úgy fáj már minden, minden idebenn.

De néha egy-egy halk szó simogat,
s rejtekúton a szívembe talál,
s álomba ringatja a kínokat,
elaltatja a múltat, s a jövőt.
Pedig be nehéz ...

Lumière, Sinistre

Túl könnyű elveszíteni a fejed
könnyű kiadni kezedből az életet
érzések vihara, hol vagy, ó tudat,
ha a hév visz, nincs más,
elveszíted utad.

Gyarló gyengeség, mit ér a vágy,
percről percre csak vakabb e világ.
Naivan oly reménytelen ez,
késhegyen táncolok,
s e képzet lassan bekebelez.

Csak ...

Rongyosan...
Hasadozó hajnalokat,
Sóhajokkal fércelek,
Megtépázott éjjelekből
Feslenek a reggelek.
Lelkem gyolcsát imáim is
Mindhiába foltozzák,
Hisz
Elkárhozott érzékeim
Darabokra szaggatják...

Ne mutassál gonosz képet,
Mi mögé a szíved rejted.
Szép vagy nekem, ne búsuljál,
Éjfekete tollú madár.

Hívnak Téged vészmadárnak,
Félnek tőled, ha meglátnak.
Kővel dobnak, rikácsolnak,
Elküldenek a halálnak.

Kérlek, ne menj, gyere vissza,
Magot szórtam ablakomra.
Meghallottad csendes hangom,
Érezted, hogy nem ...

Rabságra kárhozott mindennapom
börtönében kattog az idő.
Reám hinti könnyeit az ősz -
erőtlen napsugár az arcomon

játszik - csiklandva szívem bánatát.
Szoborrá avat most a magány...
Kínomat vésőd faragja rám -
kőpor gyűlik szerelmünk távlatán.

Vaksivá tett nagyralátó szemed,
káprázataid között feledted
léted ...