Az esti szürkületben tábortűznek lángjai lobbannak,
fényüket adva a komisz tél távozásának.
A tél búcsúztatását nem kíséri fájdalmas jajgatás,
sőt! Ellenkezőleg! Övezi dalolás, vidám kacagás!

Elég volt a tél jégvirágos, cudar, hideg leheletéből!
Mindannyiunk szívében a várt tavasz szép reménye tündököl!
Talán megérzi ezt a ...

Este volt már rég,
Fenn az égen szép
Telihold van még
S látszó csillag kép.

Megébredt szegény
És ijedten néz,
Álmába serény
Angyalka regéz.

Elindult a ló
Egy város fele,
Éppen lángoló
Romokkal tele.

Karddal kezébe
Hadsereg felé,
Tüzzel szemébe
Igy állott elé.

Nem volt ...

Habzó karmaim,
A part menti sziklákba mar.
Újra visszacsúszok.
Minduntalan.

Csak próbálkozom.

Egyszer meglátjátok tán.
Hogy milyen az,
Ha partra lép.

A végtelen,
kék Óceán.

Szeretném feledés homályába burkolni
múltba kövült volt-létedet,
rá gondolok, megremegek,
emlék-fátyol őriz nekem,
pedig
azon az őszön
elrejtettem.
Megtalálnám, mit éreznék?
Megbánással semmire sem mennék,
maradjon elsiklott életem felett,
nincs menekvés,
mégis
neszek kukucskálnak kíváncsian,
láthatatlanul is ...

Arra születem én,
a dobpergés szürke ütemén
eltüntessem a tegnap tetemét,
hullámzó vizeken,
veszélyes kövek között
sebesen evezzek.
Arra születem én,
küzdjek kenyérért,
betevő falatért,
tavasszal reméljem
lesz segítségem, aki
átvészeli velem
a hóval befújt ablaküvegem,
ám arra születtem én
hónom alá ...

Öröm. Ezt látom a szemedben,
Ha tekintetünk összeér,
Mikor selymes hattyú kezed
A pufi arcomhoz hozzáér.
De szerelmet érzek benned
A lelked mélyén,
Ha ajkunk csattan, de enyhén,
S a homlokunk simítja a másik fejét.
Tudod, én nem leszek az
Ki ujját s tenyerét feszítve
Érzelmek nélkül valaha megütne,
Hanem olyan ember ...