Amikor visszatekintek az elmúlt
néhány évtizedre, gyengéd vonzalom,
szeretet fog el még most is sok ember
iránt, ám viszonzásként - borzalom

rágondolni - egyesektől teljesen
mást kaptam, mint ahogy elvártam volna.
Manapság természetesen higgadtan
értékelem érzelmeim - noha

nem tűntek tova ambícióim, csak
csillapodtak ...

Lassan, méltósággal bukik le a Nap.
Sugarai az éj sötétjébe bújnak.
Sűrű búcsúcsókját szórja a tájra,
majd sötétbe borul a koronája.

Munkás a neved, nem állampolgár,
szeptember söpör, arcod őszi sár!
Rogyásig űzöd a döglött vadakat,
zsebed likas fazék, nyúzott kakas.

Vagy a kövér halál, vagy gebe élet!
Hát idáig fajult a család-szemlélet!?
Dolgozz, még ha vér mordul szívedből!
Vágd még a vasat is, mert: Van más tőr!

Tágasabb az erdő, szabad a virágos ...

Oszt emlegetnek e rojtos hazaiak,
kik testemtelen napban égnek,
kik állanak a szürke vijjogásban?
Én meg itt nyavajgó setétben élek...!
Merre vagytok ti édeni csibészek?
Már nevetve kezdek beleremegni!
Valahol nékem szövődik fecskefészek,
kívánnák pálcás húsában hemperegni.
Zörgő husángok, azok merészkednek,
most minden torz kalapács ...

Ha követ vetsz páncélomra,
megtörik benne a fény!
Leszel majd egy csalódott harcos,
mert kit látsz, már nem: én!

Sötét az éjjel,
tajtékzó örök árnyú tag!
Nézz, ha látsz - széjjel!
...hiába a csengő csillag!
Szikrázik szívem!
Toporzékol!
Háború dúl ékellő hívem!
A sötét idegen!
...s te benne csillansz - mindenem!
Lehetnék a hold,
sarlós, sovány
vagy a nap, mely bolond!
Óh te égi lyány!
Beleesnénk a lápba,
talpunk alatt ...