Mint levágott lábára a sánta,
Úgy emlékezem a hazára.
(hiába nincs már az a része:
Ráérez mindig a sebére)

Él bennem is az, az ideg,
Mely hiányát sejdíti meg,
Lehetetlen vissza nem akarni,
(annyira valós, meg tudná vakarni!)

Ha hideg van, érzi: fázik,
Az esőben tudja, hogy ázik,
Bizsereg a naptól, ha süt,
Elvesztése ...

Nincs vezérágunk,
Mint vihar törte fának,
Tuskóról nőnek,
Felgörbülő oldalágak.

Ezért sorsunk:
Kicsiny, nem hatalmas,
Tüskélő bozótunk,
Görcsös és alantas.

Felmászott egy macska a fára,
egy jó nagy fának a csúcsára.
Nem önszántából került oda,
egy dühös kutya felzavarta.

Nyivákolt, nyávogott a macska,
de nem tágított a kutya!
A macska fújt, ám mind hiába!
Nem félt tőle a mérges kutya.

Végezetül elhívta a kutyát a gazda.
Így jött le óvakodva a fáról a macska.
Ez az eset ...

Érdekes, az idő néha úgy röpül,
mint a madár, máskor meg csak vánszorog
mint a csiga. Én akkor vagyok boldog,
ha észre sem veszem: gyorsan forog

az idő kereke vagy lassan. Hatvan
esztendőm alatt megtaláltam végre
a kedvemre való életmódot és
bátor vagyok ahhoz, hogy úgyis éljek...

Az életemet végigkísérte a remény
és a rettegés, merthogy későn eszméltem fel,
végtére egyazon tőről fakadnak. Szerény
...

Köszönöm Kriszti ezt a két évet.
Jóságod, megértő emberséged.
Köszönöm, hogy nem voltam törpe melletted,
Fölmerted ismerni értékeimet.

Neked az volt az első, hogy EMBER légy,
A címke csak utána következett!
A könyvtárat mégis zajmentesen működtetted,
Kár, hogy nincs annyi pénzem, hogy ezért kitüntesselek!

Vedd ezt a verset ...