Régen volt, de jól emlékszem,
kitisztítottam cipőmet,
kitettem az ajtó elé,
Mikulás botoljon belé.

Cipőmből a gyermeksírás,
égbe futó örömsugár.
Anya lettem, olyan szépség,
amilyent nem éreztem még.

Picike volt a kislányom,
nekem legszebb ajándékom,
fekete haj, hunyorgó szem,
Mikulás-hozta gyermekem.

Gyűlölsz, megvetsz,
mert más vagyok
zöld színű szíved
másként dobog.
Vedd már észre,
se több, se kevesebb,
csak talán emberibb
az életem,
de ezt te,
sehogy sem érted meg.
Mért vagy mogorva?
Tudsz -e mosolyogni?
Tanuld meg :az
adok- kapok tiszteletet,
megbocsátást,
szenvedélyes szerelmeket,
sárga színű ...

Amikor
simogató-lágyan
hullani kezd a hó,
valami megmozdul bennem,
és felébred a múlt.

Anyám meleg teája átjárja
most is testemet,
öcsémmel a fűtött szobában
suttyomban könyvet olvasva
alszunk el, közben anyánk
vastag pulcsit köt nekünk,
szívmelengető a reggelünk,
terített asztalhoz ülünk...

Robogott velünk ...

Érintetlenül tiszta szívemmel
rácsodálkoztam
az életre,
sírásommal adtam piciny
tudtomra,
novemberi napsugárral
beléptem a világba.
Féltem biz én, de
éreztem:
ahol a meleg tej,
ott van a
szeretet.
Valakit még
nagyon vártam,
megérkezett nadrágban,
felcsillogott mindkét szemem,
boldogságom ...

Sok víz folyt le a Dunán,
emlékeim a habok mosták,
minden évvel szépültek,
szívembe mélyebben vésődtek.
Az életemből ami Neked jutott,
abból legszebbek az utódok.
Ne hidd, hogy nem tudom:
nem egy asszony voltál a sok közül,
kettőnket neveltél: Tibort és engem,
egyedül értünk küzdöttél keményen,
kiálltad a viharokat, ...

Valamikor réges-régen,
fiákeren feszítettek a legények,
zeneszóval, mind vidámabban
kurjongattak, virtuskodtak,
nem kölnivel locsolkodtak,
mély kútból vizet mertek,
a szép lányokat egyenként
tetőtől talpig leöntötték,
versikét is mondogattak,
a végén finom bort iszogattak,
egészséget, kellemes húsvétot
kívántak ...