Szétfolyt pacafolton jár már a létem,
szakadt levegőt préselve belém!
Vad,izmos lelkek szívják a vérem:
Mit akarsz?Szorítsd még! - kiáltják felém.

Van - e még holnap,vagy térdre hullt a mának,
s mint apadt anya szoptatja fiát?
Nem lesz abból semmi,csak mély,száraz kút!
-Istenem segíts!- millió száj kiált!

Hópihe, hópie,
szálljál le, szálljál le
erdőre, mezőre,
házak tetejére!

Hópihécske, hópihécske,
simulj le, simulj le
a szánkónk elébe,
gyermekek kedvére!

Fedjed be, fedjed be
nagyon szép fehérbe
a tájat egészen
gyönyörű szépen!

Lényeddel idézd fel
vágyódó lelkünkben,
míly szép a víg élet!

Kispihe, ...

Kicsi feleségem már dühösen
veszekszik velem, szinte üvöltve
közli: elveszítette a szép, új esernyőjét.
Próbáltam megnyugtatni őt. - Azt a tekergőjét,

nálad szórakoztatóbb embert még
nem hordott hátán a Föld! Felettébb
érdekelne, mikor vette észre, hogy elhagytad?
- Mikor elállt az eső, s felnyúltam, hogy becsukjam!

A nyugalom és csend egymás párja,
bár egyik létét a másik nem takarja.
Ám ha a nyugalom csak hamis látszat,
akkor a csend könnyen haraggá válhat,

mert a nyugalom ekkor már nem őszinte.
Ekkor valami erőszak kényszerszülötte
és ekkor vált át a csend dühkitörésbe
támaszkodván a fetörő harag erejére.

Óh, ember, ne légy szerencsétlen,
jobbára a bajod szereted
emlegetni, az örömeid
- ki tudja mért\' -, többnyire inkább elfeledni,

bár igazán az a kellemes
az önmagával elégedett
emberben, hogy másokról sosem
beszél: így igaz lehet a fenti elmélet...

Bárhová vet az élet,
ha szeretet vesz körül,
akkor neked nincsen véged,
mert sosem vagy egyedül.

Ha lelkedben ártó gyom van,
akkor kerülhetsz bárhova,
mert ennek nyoma benned van
pusztulásodat okozva.