Kis tér: fákkal berácsozott kalitka.
Járkálnak a fekete madarak.
Felhők alatt alkony rézszem, közönnyel, -
és készülődik sötét pillanat.

Madarak járnak, és emberek járnak, -
s azt, ami jön, nem sejti senki sem?
Rekedt hang rebben, és lehull, utána
idő bámul, s fájni kezd a szívem.

A tér-kalitkát berácsozó fáknak
árnyékára már ...

A saját sorsunk fog minket feldarálni.
A sors az lehet Isten, izmus, akármi!
Mi csak alanyok vagyunk, kiket kell darálni!

Pusztítva egymást, őröljük az életet
nem véve észre, hogy törten élni nem lehet !
Te őrült! Ne daráld szét, ne bántsd az életet!

Az álommal telt maradék éjben,
a szürkés-sárgás ásatag fényben,
az álmot űző, ásító kényben
a jövő nappal márá bent világít.

Szerelem teli vággyal, vad szemekkel,
meglehet teátrális mozdulattal
nyújtom kedvesem kezébe a gyógyszert
villanyoltás előtt, mit indulattal

fogad. – Apa, miféle orvosságot
akarsz lenyeletni velem? – Hoppá, hát
amit fejfájás ellen szedsz. – Sajnálom,
de nem is fáj a fejem. – Óh, lá, lá,

akkor ma végre egymásnak eshetünk,
s ...

Figyel a pásztor. Lihegő kutyája
fülel. Éberen vigyáz a juhnyájra.
A pásztor támaszkodik a botjára.
Látszólag mindent rábíz a kutyára,
de az agya folyamatosan dolgozik,
mit csináljon a másnap reggeli harmatig?
Egyik nem eszik, a másik beteg.
Nem Ők, maguk, hanem az állatsereg.
Eshet az eső, süthet forrón a Nap,
jöhet a hó, neki sosincs ...

Kirobbant a botrány minap egy rangos
képzőművészeti kiállításon,
mivel az első díjjal jutalmazott
festményről kiderült, hogy az, a flancos

épület evakuálási terve,
tűz esetére. Én mondom: no comment.