A mennyboltra tekintek!
Szomorún tündököl a hold éjjeli tánca szemvizem tükrében. Merengek!

Mond Uram miért pont most?
Miért pont most hoztad el Őt nekem, kire évek óta vágyom?
Mi céllal érkezik életem útjába lelkem Hercege?

Fáj mindenem Uram!
Egyik kezeddel adsz, a másikkal sújtasz.
Köszönöm hogy életet adtál lényének, hogy vezetted ...

Fáj mikor nem vagy velem,
hiányod gyötrőn sebzi lelkem.
Mint a kép nélküli keret,
mely mélabún mereng ködös homályba,
egy erdei festmény fák nélküli világa.

Természetes az élethez a föld a víz, a levegő
nélkülük csupán a bolygónk egy marék porfelhő.
Légy nekem a föld, melybe gyökerezhetem,
víz melyben lelkünk fonódva úszunk együtt ...

Zubogó vízesésként hull reám a lét,
lüktetőn dobogva morajlik ereimben a vér.
A vízcseppek vidáman táncolnak szerte szét,
a karjaid édes ringását vágynám megélni én.

Megmászod a hegyeket, láttál szebbnél szebb bérceket,
a tengerszem csodája ragyog szemedben,
mely vakon magával szédít titkos mélységekbe.
Mint a hal úszom az árral, az eszem ...

Gyönyörködöm a velencei-tavi tájban,
ebben a remekmívű, szépséges csodában,
amely hol a bájos arcát mutatja felém,
hol dühödten morgós, mint egy gonosz tünemény!

Én mégis megszerettem
és hozzá vonz e szerelem
mindég örömmel engem
feltöltve a szívem, lelkem.

Halász István
Gárdony, 2015. szeptember 02.

A rózsák nyár vég lévén elvirágoznak.
Az alkonyi fényben az angyaltrombiták
lassacskán teljesen össz ecsukódnak.
A nyárvégnek jelei már látszanak

annak ellenére, hogy most nappal
még hőség van, hét ágra süt a Nap!
Holnap már a gyerekek iskolába
indulnak. Ezzel vége a nyárnak.

A lég állítólag később majd lehűl.
A kertünkön az ...

Szél barázdálja a tavat,
Nap vet rá szép fénysugarakat.
Gomolyfelhők fenn az égen
nézik magukat a tó tükrében.

A nyugodt tájon most még csend van, semmi sem mozdul.
A távolban hirtelen egy harang megkondul.
A tavon a szép ősznek meghitt nyugalma árad.
Ez jellemzi most e velencei-tavi tájat.

Halász István
Gárdony, 2015. augusztus 27.