1956. november 1.
(Részlet. Utolsó 8 sor nélkül!)

1 A tornácról nézem a távolt.
Hol eddig az úr a halál volt:
a dombokon fölkel az élet.
Ősz van, de langyos szél símogat
fákat és venyigéket.
Ez az az áldott nap,
mit annyiszor megígértek
költők és dalnokok.
Miről a nagy vizek susogtak,
most íme itt ragyog.
Nemcsak ma, de holnap
s ...

Megfútták a harsonákat!
Nem kívülről, de belül.
Csodálkozhat is a század,
hogy e nép mily emberül
víjja félelmes csatáját
s poklok ellen törni kész.
Nagyra akkor nő, ha vágják
s mérhetetlenül vitéz.

Jerikói fallal zártak
körül minket a gazok.
Szívünk, szánk hiába lázadt,
senki sem ...

Mosdatlanul ülnek ki mord igéim
a város-szélre és az útfelekre.
Szegénységem lassan kint megdicsőül,
pedig még nincs is eltemetve.

Padlómra olvasatlanul kerülnek
szőnyeg gyanánt a legfrissebb lapok
s Krőzusnak érzem tüstént magamat már,
ha tiszteletdíjat kapok.

Barátaim, azért nem jártok rosszul,
ha néha megjelentek itt:
egy kis ...

Tökéletes vagy, épp ezért kívánlak.
Te szikrázod csak szívembe a vágyat.
Kazlak tövén a fürj is éppígy pitypalattyol,
amint én küldöm hozzád most e dalt magamból.

Nem rögtönözhet felhő fényesebb csodákat,
mint arcod alkonyán ha fölgyúlnak a tájak.
Szavadra újra él édenünk egyszervoltja,
mely gyors madár gyanánt a végtelent ...

Ki fogja majd elmondani,
ha sírba fekszem én,
mit láttam e világban itt
fűzfán és gesztenyén,
bazalthegyeken és csillagok
kibomló kőzetén.

Ha mint a harmatot, az ég
a földnek átadott,
ki fogja majd megzengeni
e szörnyű századot,
amely hattyúként suhant felém
s’ bitangul elhagyott.

Körülvesznek a tigrisek
s a zúgó ...

Egyedül csak megyek, köszönöm a végtelennek a jót,
Hogy kapok egy minta eszmefuttatásból kevéske jót!
Már sercen a tollam hegye, lúdtollam írja a valót…

Vad igyekezettel rovom a papír utat,
Égbolt sötét ködben, fönt kavarog, mutogat…
Én gyorsan belemártom tentába tollamat.

Tollam hegye rögzíti a jót és a rosszat,
Emlékezetből leírja ...