Versben és eredeti, Bashó féle haikuban…

A búzamezők
Napjai már lejártak.
Pékek öröme.

*

Tűző napocska
Aranya kalászt érlelt.
Roppanó kenyér.

*

Boglyák glédában,
Nap még tüzes csókot oszt.
Árnyékban sincs hűs.

*

Bennem ég még tudat, hogy a nyár csók-gyújtó
Az árnyékba bújt estlepel meg ...

Éjjeli magányomban

Óceán habjai közt áramlik
fel és le, csalogatva a
partokon hevert kavicsok
szépre simított formáit.
Görgetve, majd magába szippantva
a könnyed, színes természetességet..
Hol milliónyi bugyborékok születnek..
újra és újjá.
Elragad a sós víz, mint könnyeknek teli kádja.
S álmaimban arcod látom..
Beszélsz hozzám, ...

Érintés...

Mely lehetne gyengéd,
akár egy törékeny hajtás.
Erőt, s kibontakozva,
tüzet hajtva testemet terítve.
Bekebelezve ajkadnak zamatát,
a vágyaimnak vad terjedelmei
közt....
Meglágyítva rég kiéhezett földem..
S halk suttogásban szeretni.
Tudnál e...

Volt már, hogy minden napom rezgett..
Mikor a hangod, a fülembe zengett.
S mindegy volt az, milyen évszak.
Hold kelte, vagy épp nap..
Mert akkor, mindent rózsaszínben láttam,
millió úszkáló felhőkben jártam.
S volt, hogy elloptad a dallamot,
mi neked, csak neked szólhatott..

S nem tudom már, hogy múlhatott el.
Csak néztem.....s néztem fel, ...

Aki a bűnöm volt
akit dugdostam
magam elől is
akit szűkölve takartam
aki lidérc volt mégis
akit tört rácsaim mögött
is akartam
akit ifjan is szerettem
azzal álmodtam az éjjel

Egyszer már visszajött
hozzám egy lázas
éji sötétben
egy álom volt csupán
akkor is
szoknyája lobbant
ahogy levetette
én csókoltam őt ...

Ó, a nyár, akkor él a bogár…
Zöld akkor az összes falevél,
Pereg a homok, mikor mesél.
Ó, a nyár, bizony az elmúlt már...

*

Alkony is fáradt,
Megviselték, hő napok…
Hűvös láthatár.

Vecsés, 2011. szeptember 20. – Kustra Ferenc