A hatalmon lévő kevély urak,
Mint a középkori nagy várurak…
Ezen urak engem eltipornak,
A lelkemen végig gyalogolnak…

Nagy tüzem volt, nagy máglyaként égett,
Nem fogadnak be, de mért, mi végett?
A nagy tűznek ma már csak hamva van,
Már nincsen semmi jó a sorsomban.

Budapest, 2000. augusztus 23. – Kustra Ferenc

Csak:

Napfényt várok, de jégeső hullik…
A remény még él… lassan elmúlik.
Ernyőm van, de szél kifordította…
Sors eddig csak rossz arcát mutatta…

Ha már:

Ha már a hűtőben, nincs narancs dzsúsz,
És már nem eszik kígyót a mongúz,
Ha már a szív igazából nem húz,
Ez akkor már csak hétköznapi „blúz”…

Vecsés, ...

Még az sem: (Oximoron)

Önmagamnak is az akadálya vagyok,
Még az sem sikerül, amit nem akarok.

Jászol előtt:

Csak állok, mint a barom a jászol előtt
És azt várom, hogy kapjak szénát, mielőtt,
Utolsó vég-erőm vesztvén, elalélok,
És akkor bekebeleznek a démonok.

Próbálom:

Korlátozva vagyok nagyon végzetesen,
Próbálom is ...

Felkúszik a nap az égre,
fel az égbolt tetejére.
Felkúszik a nap az égre,
hogy az éjnek legyen vége.

Sugarát a végtelenbe nyújtja,
mert tudja merre van az útja.
Felébreszti a természetet,
mi fény nélkül csak henyélhetett.

Életre kelti az egész világot,
fákat,bokrokat s virágot.
Embereket állatokat késztet,
kik éjjel a szemük ...

Hiú ábrándokkal magam
álomba ringatom, hogy
lesz mikor már igen,
a kezed, szorosan foghatom...

Szótlanul nézlek.
Majd lehullik végleg
nehezék a kínpadon,
nyugtalan elmém elszáll,
s fénybe űzi gondolatom..

Köröttem, megáll a lélegzet.
Kábulatban vagyok..
Lágy felemelkedésben,
mint fel-felkapott
nyári szellőként tova,Veled ...

Vihar dúl bennem..
Ahogy künn a természetben,
hol fák gyökerestől csavarodnak,
pocsolyákból, árvizek tombolnak..
Az én szívem is úgy tombol.

S egy könnycseppben a szerelem játéka,
az összes fájdalmaim ajándéka,
dúvadtan áll fejtetőre az élet..
Színpadán, kínpaddá lett ítélet.

Mely két csókban záródott..
Egyetlen álmomban ...