Egyszer egy éjszakán Te is fogsz majd sírni,
s kijössz a temetőbe a síromat megnézni.
Síromon egy kismadár panaszosan zengi:
„Itt nyugszik, ki veled boldog akart lenni.”

Kínzó a tudat, hogy nem lehetsz velem.
Várom a percet, hogy megfogd két kezem.
Dobogó szívemet kezedbe helyezem,
melyben örökké ég a perzselő szerelem

Az élet már adott sokat,
Bódítót, furcsát és keserveset,
De még valamit tartogat

Oh, drága magány, az egyetlen társam,
kivel már az életet, oly sokszor megpróbáltam,
S mindig ugyanaz, csalódások sora,
Mindig nézz előre, de vissza soha...

Egykor nagy fellegszakadás vólt, a zabolátlan
Szél a századokon élő fákat töveikből
Döntögeté; izmos gyökerek mormolva halomnyi
Földdel moccant fel. Szomszédjokat a belecsattant
Ég ropogó tüze pukkantotta diribre-darabra,
A rohanó zápor jéggel morzsolta törekké
A lepocsékolt szép gabonát. A krumpli is úntig
Őgyelgette büdös indáját; ...

Él-é a síron túl vagy nem az emberi lélek?
Ezt a kérdések kérdését a mi Vitézünk
Fejtegeté; de mivel nem akadt nyitjára elölről,
Túlnanról akará még megvizsgálni. Azonnal
Kettényílt az örök titok kárpitja előtte...
Ő bément s széjjelnézett. Látván a halandók
Gyenge világa elől elrejtett mennyei pompát,
Gondolatit szárnyára vevé a ...