Tátongó nagy termek,
üres lakatlan helyek.
Sötétség, egyedüllét,
ember vajon hova léphet?

Üres helység nincsenek tárgyak,
ám bárhova nézek csak sötét árnyak.
A falon lévő kép rám vicsorog,
késem a zsebemben már nyikorog.

Hirtelen ijedten kapom elő,
és nézek körbe, vajon ki jő?
De nem látok senkit se ott,
csupán a ...

Oh hozzád bújok oly gyakran én,
mint a tájhoz hűs őszi szellőben,
lombját sírva hullató platán.

Közben felidézem vidám pillanataink,
eszembe jutnak közös kis apró dolgaink.
Félve remélem, hogy léted soha sem múlik.

Szívem a szíved melegétől felolvad,
belőle a bú minden cseppje kiapad.
Kérlek szíved örökké csak nekem ...

Lelkem örökké nyughatatlan,
folyton harcol, halhatatlan.
Két énem szorosan egy testben,
jó és rossz egyetlen lélekben.

Néha jó, majd a rossz lesz úrrá,
egyik a másikat úgy zúzza porrá.
Így a lélek soha nem válhat jóvá,
s a test pedig egy kezes báránnyá.

Olyan hullámvasút örült játéka ez,
mely egyszer lenn, majd fenn ...

Nem tartott sokáig,
nekünk az iskola,
hamar elérkezett,
ez a záróvizsga.

Hetente háromszor,
voltak az órák.
Ezeken adták át,
nekünk a tudományt.

Szépen lassan megtanították,
a gép kezelésének, minden fortélyát.
Most már attól sem kell félnünk,
ha egy idegen gép elé kell ülnünk.

A tanároknak ...

Nézd a vöröslő eget, ahogy a lenyugvó nap ránk tekint,
helyet adva az éjnek, a holdnak, tompa fénnyel búcsút int.
Perzsel még az ég alja, őrzi a hatalmas fény itt jártát,
aztán sötétbe borulva, a menny, a holdnak tárja szárnyát.
Gyönyörű a város, ezernyi lámpafény ragyog,
elcsendesült utcák, sötét házakon, fénylő ablakok.
Megpihen a táj, ...

Nézd! - soraimban ott a múlt!
Olvasd! – haldoklik a nyomorult!
Terítsünk rá fátylat
földből vessünk neki ágyat!
Csendben keresztet vetve
jó mélyre eltemetve.
Nézd! Elapadtak könnyeim.
Olvasd! Erről szólnak verseim.
Nekem, neked is sikerül,
lelkünk, helyére kerül.
Már nem fájnak a sebek
eltűntek a vad hegek
miket ...