A hűs ligetnek fái közt
Egy dombnak oldalán
Szunyadni láttam szépemet,
A szöszke kis leányt.
Oh keble mint emelkedett!
Mint gyúla szívem is,
Hogy láttam édes álmait
Lebegni arcain!
Gyengén pirúltak ők el,
Mint a nyár hajnala,
Mint a kifejlő rózsaszál
Nap alkonyodtakor.
Hévvel mosolygó ajkai
...

Mért, könnyü lebel,
Mért játszadozol te ölemben?
A sárga level,
Kit szárnyad emel,
Nem zseng soha több kikeletben;
Hamvadni fog az vadon út közepén;
Bús pályaközépen ugy hamvadok én.

Amely hitet ád
A had fia, büszke, nem őrzi;
Meghajtja lovát,
Nem nézi nyomát,
Bár azt hive tört szüve vérzi.
Elvetve, magamban, erőm ...

Szépen hasadsz a támadat ormain
O puszta tájnak hajnala! hűs szelek
Lengnek ki nyílt rózsás öledből,
S víg öröm ül piros arcaidban;

De nem vidítják lelkemet ékeid.
Vigasztalatlan térek elődbe: im
Keserv borong sötét szememben,
S éltem erét epedés zavarja.

Ah tán vidámabb léssz nekem egykoron,
Ha ...

Láttam kelni serény lován
Honnomnak szomorú halmain a nemest.
Láttam, mint emelé vasát,
Rettentő tüzesen a magas ég felé.
Romlást hinte komoly szeme,
Arcán bú lebegett és kitörő boszú,
Biztos lépte előtt halál,
Pusztúlás, s azután csend, nyugalom terűlt.
Ekképen közelít nehéz
Felhőjében az ég gyors tüze ...

Leszel-e ház, hol lakhatom,
Leszel-e ágy, hol alhatom,
Leszel-e szó, kimondható,
Leszel-e hang, meghallható?

Leszel-e kar, hogy felsegíts,
Leszel-e nap, hogy felhevíts,
Leszel-e vágy, ami felkavar,
Leszel-e az, ki engem akar?

Farsang van. Álarcok táncolnak.
Ha vége van majd, akkor a porba hullnak.
De az igazi álarc sosem esik le.
Eleinte még figyeled lesik e,
és néha még leveszed.
Hogy rajtad van, késöbb már észre sem veszed.
Nyomorú életed, szomorú végzeted ez az álarc.
Örökös szomorúság, végtelen harc.