Egy poros kunyhóban,
Vagy tán a sivatagi homokban,
Lapul valahol egy ócska lámpás.
Melynek szelleme sok csodát tehetne,
De szörnyű béklyó tartja megkötve.

Megtalálója uralója, ő nem dönthet,
Tűri hűen halando ura kedvét,
Miközben ő rabként, vagy jó szolgaként
Várja örök élete végét.

Szívem is ily lámpás ...

Izzó vörösen fenn van az égen,
Lemenőben van Őkelme éppen,
Hogy átadja helyét a sötétségnek,
És benne egy kis pislogó reménynek,
Mely a szegény vándornak gyámola,
Mi Te vagy nékem minden éjszaka.
Szép arcod látom mikor lefekszem,
Sötétben pillantását két szemednek,
Melyek csillogásánál szebbet soha nem látott az ég,
Majd meghalok ...

Az egyetlen cél amiért élek,
hogy mosolyogni lássalak Téged!
Töröld le hát azt a rengeteg könnyed,
Nézz körül, s lásd mennyien szeretünk Téged!

Jó éjszakat Kedvesem!
Bár itt lennél most énvelem.
Feküdnénk szépen, csendesen,
Csak egymást néznénk szüntelen.

Szemeid a gyertyafényben,
Mint két csillag ragyognak az éjben.
Nem kellenek ide mázos szavak,
Szemedből olvasom gondolatidat.

Álmodj szépet Édesem!
Ki nem vagy mostan énvelem.
Hunyd le szépen két szép ...

Csendesség, béke, és nyugalom,
Mindenem megvan nem tagadom.
Mindenem meg van, mit fáradt testem kiván:
Jó meleg ágy, eme késői orán.
Fekszem csendesen, s a tájat kémlelem,
Az ablakon keresztül, ami fogad engem:
Árnyak a fák, sötétek a csillagok,
Sehol még egyetlen madarat sem látok,
Ki dalolna nekem, hogy jobb kedvem legyen,
Ezen a szomorú, ...

Nincs jókedvem, nem vagyok most boldog,
Szüleimmel voltak otthon gondok.
Öregek, s nem értik, hogy a fiatal szív heves,
Örök a vita, de mit kezdjek most mondd meg!
Te, Aki fenn vagy, csak Te látod bajom,
Nem tudom most mi legyen, ehhez én már kevés vagyok.
Reggel boldogan ébrettem, lelkemet nem terhelték gondok,
Kicsim ígéretevel szívemben mosolyogni ...