Melleid párnáim,
S boldog az az óra,
Mikor a fejemet
Hajtom nyugovóra.

Szempilláid sűrű
Kerités grádicsok-
Melyek mögött fénnyel
Labdáznak angyalok.

Arcod a nyugalom
Szerelmetes tája,
A szád:egy szem meggyet
Termő meggyfa ága.

Az egészben az az
Izgalmatos csoda:
Mikor a szerelem
Nyújtózkodik oda.

Egész úton hazafelé csak arra gondoltam,
Mily szépen mosolygott gyönyörű arcod a mai nap!
Megleltem a mennyeknek legszebb angyalát,
Ki, mivel velem van az Úrnak mondok hálát!
A legcsodásabb, amit valaha is alkotott,
Ezekre gondoltam, miközben ültem a vonaton.
Milyen szomorú is hazafelé menni,
Ha Kedvesem nem tud velem jönni.
Az otthon fogalma már ...

Mi leszel ha nagy leszel,
kérdé tengernyi ember.
Erre mást nem felelhetek,
csak hogy remélem ember leszek.

Mert számomra nem mind ember
ki az utcákon jár s kel.
Van ki papnak, szentnek való,
és olyan is ki bitófára adható.

Van ki megy a tömeg után,
és van ki a saját útján jár.
Páran hazugságban élnek
és néhányan halva ...

Fehér a hó, s vakító,
mint tiszta nyakad, s te magad.
Lágyan fúj a szél, s kényeztet,
bárcsak a te kezed lenne.

Felkapja a lehullt falevelet
és az ringatózva hull lefele,
és lágyan érinti a Földanyát,
s megáll, majd egy újabb szellőre vár.

És megint repül még tovább,
pár hosszú percig meg se áll.
Én is ilyen levél ...

Hogy én ki vagyok, el nem mondhatom,
mivel e titkot magam se tudom.
Leírhatom mikor születtem, s hol…
De hogy ki vagyok, el nem mondhatom.

Mondhatnám mit szeretek, s utálok,
hogy melyik gimnáziumba járok…
Adhatok képet saját magamról…
De hogy ki vagyok, el nem mondhatom.

Leírhatom, hogy hol élek, s éltem,
hogy hol ...

Amikor a Duna partjén sétáltam,
egy öreg szomorú fűzfát láttam,
s rögtön saját magamra gondoltam,
mert így várok én is magányosan.

Duzzadó ajkaid érinteném!
Szerelmed forró tüzében égnék!
Kecses hattyútested átkarolnám
és bársonyos fehér kezed fognám.

De a szomorú fűz még mindig áll,
s magányosan a vízre dőlve ...