Hóhérom vagy.
Véremet akarod.
Fogaddal húsomat szaggatod.
Miért teszed ezt velem?
Csendben kifolyik a szemem.
Ne bánts engem, már nincs miért.
Meghaltam a semmiért.
Kotort árkot, majd méllyen szántott,
akit szem még sose látott, bennem: a magány.
Tudom, hogy élsz, egyszer láthatlak majd talán,
tekerjünk mégegyet életünk ...

Sokat vagyok egyedül.
Sokat.
Ülök bent, a sötét szobában,
mélységes mély, őrült magányba,
keresnélek, de ma már fáradt vagyok,
az álmok szárnyán elutazok,
sétálok egyet a felhőkkel,
a nagy áttörés ma sem jött el,
holnap is ugyanúgy kelek,
hogy még egy nap,
mint az elmúlt ezer, nélküled.

Temetőbe visz az útja,
családja sírja odavárja.
Virágcsokor a kezében,
könny csillog a két szemében.

A sírnál csendben megáll.
Állva, halkan sírdogál.
Emlékezik a régmúltra.
A sok emlék a múltba vonza.

Szeretettel gondol halottaira.
Testük felett a sír néma dombja.
Imátkozik a lelki üdvükért,
majd sóhajt egyet és ...

Temetőbe visz az útja,
családja sírja odavárja.
Virágcsokor a kezében,
könny csillog a két szemében.

A sírnál csendben megáll.
Állva, halkan sírdogál.
Emlékezik a régmúltra.
A sok emlék a múltba vonza.

Szeretettel gondol halottaira.
Testük felett a sír néma dombja.
Imátkozik a lelki üdvükért,
majd sóhajt egyet és ...

Zene és betű, e két szépség
szól ebben a lírai csendben,
kamarazene a rádiómból
és Móra a könyvem lapjairól.

Mindkettőnek óriási értéke van
gazdagítva engem e pillanatban.
Múzsák engem gazdagon ajándékoznak!
Hálás vagyok ezért az ajándékozóknak!

Júniusi kérész élet
a folyóvíz tetején,
Tiszavirág életében
az utolsó esemény.
Évekig a felszín alatt
biztonságban élhetett,
biztonságát alá hagyva,
holdvilággal érkezett.
Talán tudja, a felszínen
várja őt az imádó
párzás után virággá lesz
a vízre hullt imágó.