Mi kik előbb vizen és sáson kényünkre hajóztunk,
S a dagadó habokat széltiben úszva verénk,
Most szűk hajlékban keserű firkára szorúltunk,
Papiros úgyse! kezünk megszakad, annyit irunk.
Lát maga a kegyes ég, és szán és sír is ugyancsak,
Hogy tele van tájunk drága siralmaival,
S már csak eget s vizeket látunk, s még így ha soká ...

Nefelejts! te gyáva kékszemű virág,
Kit birkaképpel néz a kábaság,
Kit annyiszor megemlít szerelem,
És a barátság, két hős érzelem,
Kit sírra és kebelre egyiránt
Tűzdelnek gyengéd búcsújel gyanánt,
Mi vagy te jámbor gyom, hogy tégedet
Segédűl hí a hű emlékezet?
A síron fázol, hervaszt a kebel,
Élet, halál rád egy romlást ...

Ne nézz reám!
Bájolsz, de nem hiszek;
Ne szólj hozzám!
Ámítsz, nem értelek:
Pillantatodban csáb orgyilka reng,
Minden szavadban egy tört eskü zeng.

Felejteném
Hogy egykor hűm valál,
Ha sejteném
Hogy az lesz a halál;
De élni még, ha rád nem gondolok,
Több mint halál, több mint a kínpadok.

Emlékezet
Világát ...

Megjöttek a fiatalok
Évek óta oly boldogok,
Mert,

H-árom méter magasban
Á-llandóan zsivaj van
Z-öld fák között fecske pár,
A-zt figyelik mit csinál?
S-urrogja a kismadár
S-oha jobbkor! Gyertek már…
Á-gak fölött fű fölött
G-ólya madár körözött
I-deje lesz leszállni,
E-gy jó fészket találni,
V-eréb figyel, ...

Rám köszönt az éjjel, szívem szerte széjjel.
Összeszedném ha tehetném,
de egyedül kevés vagyok én.

Segíts drágám segíts kérlek!
Mert elmúlni még félek.
Légy gyógyír sebzett lelkemnek,
mert az élet nem ment meg.
Légy az ki értem él,
s én leszek ki meghal szerelmedért.

Azt mondják
fel kell kelni,
mert a földről
fel lehet kelni.
De mi van,
ha nem akarok
tovább a semmibe
szótlanul menetelni?
Csak lerogyni
fáradtan, csendben
ülni várni azt
minek mindenki
elébe menetel?
Akkor persze
nekem ment az
eszem el.
Ha feladom,
had vesszek el!